Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)
92 talmát, mely szerint M. Karló az alperes nejétől felvettnek elismert 6200 frt kölcsönösszeg biztosításául alperes nejét czégvezetőjéül rendelte ki és az üzlet menetének figyelemmeltartását s ellenőrzését alperesnek és alperes fiának megengedte, valamint azt a körülményt, hogy a megelőzőleg és hasonló üzletet folytatott alperes ezen a téren teljes jártassággal birt, akinek a tanácsaira és támogatására M. Karló inkább reá szorulhatott, mert ő megelőzőleg felperesnek állítása szerint is egyszerű munkás volt, M. Karló üzlettulajdonosi minősége akkor is megállhat, ha az üzleti megrendeléseket még M. Karló jelenlétében is alperes vette fel, s alperes szerzett be az üzlet folytatásához szükséges márványárukat, sőt még ha tényleg ő ügyelt is fel M. Karló jelenlétében is a munkásokra, a munka minősége feletti elégedetlenségének még M. Karlóval szemben is kifejezést adott. De ha ezek a körülmények M. Karló üzlettulajdonosi minőségét egyenesen kizárnák, még akkor sem bizonyítanák magukban véve azt a perdöntő körülményt, hogy az üzletnek éppen alperes a tulajdonosa. Az előadottak folytán tehát, vagyis minthogy felperesek nem bizonyították, hogy alperes megszegte az A. a. szerződésben megállapított azon kötelezettséget, melynek biztosításául a kötbér kiköttetett, felpereseket keresetükkel el kellett utasítani. A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja és alperest végrehajtás terhével kötelezi, hogy felpereseknek 20,000 K tőkét és költséget fizessen. Indokok: A kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletének megokolásában a per adataival teljesen megegyezően előadott bizonyítékokat az 1893. évi XVIII. tcz." 64. §-a alapján mérlegelve, e bizonyítékok alapján megállapíthatónak találta, hogy alperes Budapesten 1899. évben M. K. neve alatt márvány-iparüzletet nyitott és folytatott, és hogy alperesnek ez a ténykedése nem egyeztethető össze a szerződő feleknek az A. a. szerződés 8. pontban kifejezést nyert azon szándékával, hogy alperesnek Magyarországon márvány-iparüzletet nyitni és folytatnia nem szabad. Alperes tehát, aki a szerződésnek a kötbérrel biztosított feltételét megszegte, a kikötött kötbért megfizetni, stb. (1902 április 22. 1726. szám alatt.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete megváltoztattatik,