Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXV. kötet. (Budapest, 1904)
V Lap azonban csak az ajándékozó halála után lephet, ez a jogügylet nem halálesetre szóló, hanem élők közt történt ajándékozásnak tekintendő 57 34. A gyár igazgatója és az alkalmazandó mérnök a szolgálati szerződés szóbeli megbeszélésekor abban a kérdésben, hogy felmondás esetén a felmondási idő mennyi legyen, tárgyalást nem folytattak. Midőn a mérnök a gyár által kiállított szerződésben észrevette ennek az okiratnak a felmondás idejét három hónapban megszabó rendelkezését, ezt szóvá tette, mire az igazgató azt felelte, hogy ez csak formaság. Ily körülmények között az igazgató ezen nyilatkozatának csakis az értelem adható, hogy felek az Írásbeli szerződésnek ezt a kijelentését a köztük létesült jogviszonyban irányadónak nem tekintik, annak a kötelező megállapodás joghatályát nem tulajdonítják : ugyanazért a gyár a felmondás kérdésében a szerződés vonatkozó kitételére nem hivatkozhatik ___ ___ __. _.. 60 36. Az az inditó ok, mely miatt valamely kétoldalú jogügylet létrejöttére vagy megszűntére vonatkozólag jogilag hatályos akaratkijelentés történik, nem képezi a jogügyletnek alkotó elemét, hacsak abba mint feltétel, czél vagy időhatározás fel nem vétetett 64 38. A szolgálati viszony bármelyik fél részéről azonnal megszüntethető, ha érdekei annak folytán, mert a másik fél vele szemben nem tesz eleget kötelességének, jelentékeny mérvben veszélyeztetve vannak. — A mezei gazdaságban a háztartás vezetésére alkalmazott gazdasszony kötelességei. (Budapesti kir. tábla) -. .__ ___ 71 60. Alperesek felperest a felállítandó — tehát még később létesítendő — nyomdához alkalmazták üzletvezetőnek; minthogy azonban a tervezett nyomda felállítása alpereseknek nem sikerült, ennélfogva felperest nyomdai üzletvezetőnek alkalmazni alpereseknek módjában nem lévén, a kikötött üzletvezetői fizetést követelni felperes jogosítva nincs — .__ ___ ___ ___ ... ___ ... 10 61. Felek akként szerződtek, hogy felperesek házukat alperesnek szálloda-iparüzlet czéljára átadják s alperes ellenértékül a hetenként a szobabérekből befolyó összeg felét fizeti felpereseknek. A szerződés létesítésére mindkét szerződő fél részéről egyaránt az szolgáit indokul, hogy az illető házban hatósági engedélytől függő, de még nem engedélyezett ipar űzessék, és mindkét félre nézve a szerződéssel czélba vett vagyonérdek egyaránt ezzel az iparűzéssel éressék el: következésképpen, habár az engedélyt külön kikötés nélkül is a dolog természeténél fogva alperes tartozott megszerezni, az iránt, hogy az engedély kiadassék és ezzel az illető háznak szerződésileg meghatározott hasznosítása megkezdhető legyen, a koczkázat mindkét felet terhelte, és igy alperes, kit az engedély kiadásának elkésése körül semmiféle mulasztás nem terjed, az engedély elkésése alapján kártérítési felelősségre felperesek részéről nem vonható __. ... ... ... .... .__ 111 62. A matrózt a hajóköteleknek a kapitány parancsához képest való