Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)
90 48. A végrehajtást szenvedő azzal, hogy a végrehajtás foganatosítása után a követelt összeget a kiküldött bírósági végrehajtónál és pedig nem is a végrehajtás foganatosításakor, nem is hivatalos eljárás alkalmával, tehát csak mint magánszemélynek birói letétbe való helyezés végett kifizette, nem veszítette el a jogot ahhoz, hogy a jogellenesen kieszközlött és mindeddig bíróilag meg nem szüntetett végrehajtást végrehajtásmegszüntetési keresettel szorgalmazhassa, de nem veszítette el a jogot arra nézve sem, hogy a végrehajtatótól a jogtalanul felvett összeget az előbbeni állapot helyreállítása végett ugyanazzal a keresettel visszakövetelhesse. (Curia 1903 márczius 10. 1085/902. sz. a.) A debreczeni kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a foganatosított végrehajtást megszünteti és alperest kötelezi 33 K tőkének felperes részére megfizetésére. Indokok: Az elrendelt és az összeírással foganatosított alaki végrehajtási jog önmagától megszűntnek nem tekinthető már azzal a tény nyel, hogy a végrehajtást szenvedő a végrehajtató részéről követelt összeget a végrehaj tatónak kifizeti, maga a fizetés ténye ugyanis csak az anyagi végrehajtási jogot szünteti meg, de az alaki végrehajtási jog birói rendelkezés nélkül érvényben marad, másrészt a végrehajtási kényszer nyomása alatt teljesített fizetéssel a végrehajtást szenvedő nem ismeri el a végrehaj tatónak a végrehajtás foganatosításához való jogát sem ; ez a fizetés ugyanis egymagában csak annak megállapítására szolgálhat alapul, hogy azzal a végrehajtást szenvedő a további végrehajtási lépések foganatosítását az árverés megtartásának meggátlását czélozta, miből folyólag a végrehajtást szenvedő azzal, hogy a végrehajtás foganatosítása után a követelt összeget a kiküldött bírósági végrehajtónál és pedig nem is a végrehajtás foganatosításakor, nem is hivatalos eljárás alkalmával, tehát csak mint magánszemélynek birói letétbe való helyezés végett kifizette, nem veszítette el a jogot ahhoz, hogy a jogellenesen kieszközlött és mindeddig bíróilag meg nem szün-