Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIV. kötet. (Budapest, 1903)

77 tartalmazó nyilatkozatot S. M. a valóságtól eltérően csak azért tette, hogy az óvadékot egyes hitelezők lefoglalásától megmentse, hogy azt az összes hitelezők kielégítésére fentarthassa. Kétségbe vonta továbbá alperes tömeggondnok, hogy felperes a netalán be­bizonyíthatott tulajdonjoga esetében is, azt a csődhitelezők hátrá­nyára érvényesíthetné, miután a hitelezők ama jóhiszemű felte­vésben nyújtották a vagyonbukottnak a hitelt, hogy az ő tulajdona a letett óvadék, melyből fedezetet nyerendenek, s e részben az osztr. polg. törvénykönyv 367. §-a hasonszerü esetét tárgyazó rendelkezéséből vél a maga álláspontjára nézve is érvet merít­hetni. Felhozza, hogy felperes rosszhiszeműen is járt volna el, s ezt a büntető bíróságnál lefolyt csalás és sikkasztás miatti ügy irataival kivánja igazolni, végül jogi ellenvetéseit alapítja a tö­meggondnok a csődtörvény 46. §-a 2. bekezdésére, melynél fogva felperes a kereseti értéktárgyakat azért nem követelhetné vissza, mert S. Gy. vállalati társ a felperesnek férje, a neki átadott ezen értékeket üzletének, illetve vállalatának folytatásához használta a nélkül, hogy felperesnek tulajdonjogát azokra külsőleg felismer­hetővé tették volna. A D. a. jogelismerésre vonatkozóan pedig annak megtámadhatóságát és érvénytelenségét állítja, hivatkozva a csődtörvénynek általánosságban a 28—29. §-ára, minthogy a hite­lezők állítólagos megkárosítására irányuló szándék a felperessel szemben, az alperes kifogása folytán a csődtörvény 36. §-a szerinti szabad birói mérlegelés mellett megállapítható lesz. A bíróság az ügydöntő körülményt a perben abban találta, hogy a felperes az érintendő bizonyítékok által a kereseti értékpapírokra nézve tulaj­doni igényét, a saját pénzén történt szerzést kétségtelenné tette. És jóllehet, hogy az ekként felperes tulajdonát tett vagyonértékre nézve felperes beleegyezett, hogy azok a sajátjából beszerzett értékpapírok az építtető kincstárral szemben óvadék gyanánt elhelyeztessenek, és e czélra azok, noha a felperes tulajdonjogának kitüntetése nélkül fel is használtattak, a felperest éppen ezen megállapodásnál fogva el nem veszített tulajdonjogára nézve a meghatározott czélra való használaton tul korlátolható semmi­nemű jogügyleti vagy törvényből meríthető alap nem áll az alpe­res csődtömeg javára fen, mely a felperes tulajdoni igényét meg­dönteni alkalmas lehetne. Az az ellenvetés ugyanis, hogy az egyes

Next

/
Thumbnails
Contents