Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

5-J a felebbezési bíróság ítéletében nem foglaltatik oly ténymeg­állapítás, mely szerint felperes kereseti követelését a perbehivott szavatostól be nem hajthatná : kétségtelen, hogy a felebbezési bíróság a fentebb vázolt anyagi jogszabály megsértésével állapí­totta meg az alperes kártérítési kötelezettségét és ebből folyó­lag őt a kereseti követelés megfizetésében marasztalta. Ezekhez képest az alperes felülvizsgálati kérelmének helyet adni kellett. A kir. ítélő tábla által elfogadott erre a jogi álláspontra való tekintettel, a perbehivott szavatosnak az ügy érdemére vonat­kozóan előterjesztett felülvizsgálati kérelme tárgytalanná vált, ellenben a költségek tekintetében előterjesztett felülvizsgálati kérel­mével perbehivott szavatost a kir. ítélő tábla azért utasította el, mert a szavatos alperesnek perbehivása folytán önként avatkozott a perbe és így az alperes érdekében önként elvállalt védelemből felmerült költségének megtérítését felperestől törvényszerűen nem követelheti. = Arra nézve, hogy az épittető háztulajdonos hasonló eset­ben felelősséggel nem tartozik, 1. ugyanezen bíróságnak Dtár III. f. XVIII. k. 18. sz. a. közölt határozatát. L. különben a 22. sz. a. közölt határozatot. — Ha a szavatos elvállalja a perbehivó védel­mét, a perbehivó pertársává válik és igényelheti költségeinek a megtéritését attól a féltől, aki az ő védekezése folytán pervesztes lett. {Dtár III. f. VII. k. 117.) 24 A hitelező kielégítése nélkül is megszünhetik ugyan a kötelem, ha a teljesítés lehetetlenné válik, de az adós a teljesítés lehetetlensége miatt is csak akkor szabadul fel a kötelezettség alól, ha a teljesítés lehetetlensége az adós hibáján kivül eső véletlen, vagy el nem hárítható körül­mény folytán következik be. (A budapesti kir. tábla 1902 június 19. I. G. 90. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: A felperes felülvizsgálati kérel­mének részben helyt ad, mihez képest a felebbezési bíróság ité-

Next

/
Thumbnails
Contents