Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

54 letét megváltoztatja akként, hogy alperest kötelezi, miszerint felperesnek nyolcz nap alatt különbeni végrehajtás terhével vagy a kereseti W- D.-féle 1591. sz. zongorát adja ki, vagy ennek értéke fejében 500 koronát s mindenesetben per- és felebbezési költséget is megfizessen. Indokok: A felebbezési bíróság ítéletében az elsőbirósági ítéletből átvett tényállásként meg van állapítva, hogy alperes a felperestől 1898. évi október 28-án havi 10 K-ért egy W. D.-féle 1591. sz. 500 K értékű zongorát kibérelt, ezért a havi részleteket 1899 június 20-áig fizette is, ekkor azonban a bérletet felperes­nek felmondván, ezt a zongora átvételére felhívta, felperes azon­ban a zongorát át nem vehette, mivel az az alperes lakásadójának házbértartozása fejében 1899. évi június 28-án elárvereztetett. A felebbezési bíróság felperest a zongora kiadása, illetve ér­tékének megtérítésére irányuló keresetével a fentebbi tényállás mellett is azért utasította el, mert meg lévén állapítva az is, hogy alperes lakásadójának házbértartozásáról tudomással nem bírt, ebből kiindulva a zongora elárverezését s ekként azt, hogy al­peres a zongorát felperesnek visszaadni képes nem volt, az alperes hibáján kívül eső oly körülménynek tudta be, amely mellett a per eldöntésére azt a jogszabályt találta alkalmazandónak, hogy ha az adós a szolgáltatást oly körülmény miatt nem teljesiti, amelyért felelőssé nem tehető, a szolgáltatás alól felszabadul. A felebbezési bíróság azonban ezt a jogszabályt a jelen eset­ben helytelenül alkalmazta s a felperesnek emiatt emelt és a sommás eljárási törvény 185. §-ának a) pontjára alapított felülvizsgálati panaszát jogosultnak kellett elfogadni. Mert a hitelező kielégítése nélkül is megszünhetik ugyan a kötelem, ha a teljesítés lehetetlenné válik, de az adós a teljesítés lehetetlensége miatt is csak akkor szabadul fel a kötelezettség alól, ha a teljesítés lehetetlensége az adós hibáján kivül eső vélet­len, vagy el nem hárítható körülmény folytán következik be. Az a körülmény, hogy alperes lakásadójának házbértartozásá­ról tudomással nem birt, nem zárta ki annak lehetőségét, hogy midőn a kérdéses zongora a háztulajdonos törvényes zálogjogával terhelten árverés alá került, alperes a zongorának a zálogjog alól való felmentése, vagy az árverésen való megszerzése iránt sikeres

Next

/
Thumbnails
Contents