Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)

9 1 tekintet alá esnek, s igy a vitás ténykörülmény bizonyítása a perrendtartás határozatainak megfelelőleg egyedül az alperesnek a nevezett igazgatók által leteendőleg kinált eskü által eszközölhető. Az előadottak folytán tehát az alperes által elfogadott főesküt a fentemiitett döntő ténykörülményre nézve alperesnek, volt igazgatói által leteendőleg meg kellett itélni s a per kimenetelét ezen főeskü le- vagy le nem tételétől kellett függővé tenni. Felperes ugyan az eskü által azt a körülményt is bizonyítani kívánta, hogy ő üzletrészét is felmondotta és hogy az igazgatóság a kilépést és felmondást elfogadta s a törzsrészjegy teljes értékének 1893 niárczius 31-ig kifizetését megigérte. A főeskü ezen részének megítélését azonban mellőzni kellett. Mert a kilépés bejelentése a felmondással egy tekintet alá esvén, az üzletrész külön felmondásának semmi jelentősége sincs. És mert felperes tagsági minősége a kilépés bejelentése esetében az 1892. üzleti év végével az előadottak szerint már a törvény erejénél fogva megszűnt, s ennek folytán a kiválás évéről szóló zárszámadás szerint felperesre eső üzletrész a törvény rendelkezésénél fogva követelhetővé vált ; az a körülmény tehát, hogy az igazgatóság a felmondást elfogadta és az üzletrészt kifizetni igérte-e, teljesen közömbös. Ha alperes a főesküt leteszi, bizonyitatlanul marad felperesnek az a tényállitása, hogy ő a szövetkezetből való kilépését a szövetkezet igazgatóságának 1892 november hó 18-án bejelentette. Erre az esetre tehát felperest keresetével a fentebb kifejtettek alapján egészben el kellett utasítani. Ellenben ha alperes a főesküt nem teszi le, ezáltal felperesnek előbb emiitett tényállitása bizonyítva lesz. Minthogy tehát felperes ez esetre az 1892-ki zárszámadás szerint reá eső üzletrész kifizetését követelheti, még csak a marasztalás összege, illetve az emiitett évi üzletrész mennyisége képezi a kérdés tárgyát. Maga alperes is csak azt vitatta, hogy felperes az 1892. évben üzletrészének 10%-át vesztette el. Az eskü le nem tétele esetére tehát alperest 45 frtban, vagyis a követelt összeg 90%-ában már azért marasztalni kellett, mert az 1892-iki zárszámadás szerint felperesre eső üzletrésznek ily összege alperes emiitett védekezése folytán beismertnek tekintendő. De ezen összegen felül az eskü le nem