Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXIII. kötet. (Budapest, 1903)
90 a hitelezők követeléseinek kielégítése után fenmaradó összegnek reá eső része iránt léphetne fel igénynyel. A kilépésnek az 1893. év előtt meg nem történte esetében nem léphet fel a kereseti igénynyel felperes még akkor sem, ha alperes felperes üzletrészét az 1892. évet követőleg eszközölt felmondás folytán egészben vagy részben visszafizetni igérte, vagy az 1892. évnél későbben mások által felmondott üzletrészeket egészben vagy részben visszafizette volna is. Mert a kereskedelmi törvény 237. §-ának az a határozata, hogy a felmondott üzletrész visszafizetése az elévülési idő lejáratával csak abban az esetben követelhető, ha addig a társaság feloszlása el nem határoztatott, a társaság hitelezőinek érdekei: védő törvényes intézkedés lévén, ezen határozattal szemben az azzal ellenkező kölcsönös megállapodás sem vehető figyelembe. A többször emiitett döntő tényállitás bizonyitásául felperes alperest a kilépés bejelentése idejében bejegyezve volt azon igazgatói által leteendő főesküvel kinálta meg, akik a kilépés bejelentéséről közvetlen tudomással birnak. Nem lehetett figyelembe venni alperesnek az eskü általi bizonyítás ellen felhozott azt az érvelését, hogy miután felperes a kilépésnek Írásbeli nyilatkozattal történt bejelentését vitatja, felperesnek a perrendtartás 188. §-a szerinti alkereset utján az emiitett nyilatkozat közlését kellett volna kívánnia. Mert az eskü általi bizonyítás alkalmazhatósága szempontjából csak az döntő, hogy magában a perben az esküvel bizonyítani kivánt tényállitás tekintetében az eskün kivül egyéb bizonyíték felhozatott-e? Az a körülmény tehát, hogy a bizonyító fél az eskün kivül a bizonyításnak a perben igénybe nem vett más módját is alkalmazhatta volna, az eskü által való bizonyitást ki nem zárja. De nem lehetett figyelembe venni alperesnek azon az alapon tett ellenvetését sem, hogy felperes alperes volt igazgatóit, bár ezeknek ebbeli minősége időközben megszűnt, nem tanukként hivta fel, illetőleg hogy felperes nem tanuk, hanem eskü által kiván bizonyítani s a volt igazgatókat esküre kötelezett személyekként jelölte meg. Mert a felperes által bizonyítani kivánt tényről, mint alperes törvényes képviselői birnak tudomással, ők tehát ezen minőségükből folyólag, habár időközben alperes igazgatói lenni megszűntek is, ezen perben magával a féllel egy