Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)
elvezetet fiának L. G.-nak és felperesnek ezek házassága tartamára az illő életmódjuk javítására megfizeti. A m. kir. honvédelmi miniszter ezt az ajánlatot jóváhagyólag elfogadván, ez alapon engedélyezte L. G. m. kir. honvédfőhadnagynak a felperessel való házasságra lépését és a nevezettek ez alapon léptek házasságra. A midőn tehát a m. kir. honvédelmi miniszter alperes kötelező nyilatkozatát elfogadta és ez alapon a házasság megköttetett, ez az okirat nem szolgált csupán arra, hogy azzal a katonatisztek házasságára vonatkozó szabályoknak formailag elég téve legyen, hanem alperes az okirat kiállításával a szabályrendeleteknek megfelelően jogot adott a fiatal házasoknak arra, hogy az okiratban részükre biztosított jogokat érvényesíthessék és kétséget nem szenvedhet, hogy a házasság fenállása alatt a D. alatti okirat alapján alperest az évi 1500 frt, vagyis mindegyikük 750—750 frt megfizetésére per utján is szoríthatták. E mellett sulylyal nem bír az, hogy alperes akarata nem irányult arra, hogy ő a D. alatti okirat kiállításával magánjogi kötelmet létesíteni nem kivánt és hogy az érdekelt felek egy nappal a D. alatti okirat kiállítása után az /. alatti szerződésre léptek, mert a fenálló szabályrendeletek értelmében, a mint ez az ajánlati okiratban ki is emeltetett, a/, óvadékot megadó félnek a jegyesekkel vagy bárki mással kötött, az okirattal ellenkezésben álló megállapodás semmis, az /. alatti okirat tehát már eredetileg érvénytelen lévén, abból alperes jogot nem meríthet és mert különben is a mellett, hogy a m. kir. honvédelmi miniszter a D. alatti okiratot az akkor még kiskorú felperes érdekében is kötelező erejűnek elfogadta, a házassági engedély ez alapon megadatott -és a házasság is ez alapon jött létre, teljesen közömbös az, hogy alperes akarata az okirat kiállításánál azzal ellenkező más szerződésre irányult-e; az a körülmény pedig, hogy alperes fia időközben tiszti állásáról lemondott, csak azt eredményezi, hogy most már a m. kir. honvédelmi miniszternek az óvadék fentartására vonatkozó érdeke megszűnt, azonban alperes fiának ez az egyoldalú ténye nem szünteti meg felperesnek az okirattal nyert magánjogi igényét. Alapos lévén ezek szerint felperesnek felülvizsgálati kérelmé-