Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XXI. kötet. (Budapest, 1902)

o8 megbecsülve foglaltattak le, habár vannak körülmények, amidőn; a dologösszeség fogalma leginkább a felek akarata következtében alkalmazást talál, nincs oly jogszabályunk sem, mely szerint tulajdon tárgyát a dolog összeséget alkotó ingók csak a maguk egészében képezhetnék, azt pedig, hogy ez a fogalom a fen­forgó esetben alkalmaztassák, már az 1881 : LX. tcz. 50. §-a is akadályozza. Nem szolgálhat indokul az a felhozott valószínű körülmény sem, hogy nagyobb tehénállományban gyakori az eset, hogy tehén eladatik és helyére másik állíttatik, mert a végrehajtási törvény szabályaiban meg van adva a mód arra, hogy a végrehajtató a lefoglalt tárgyak elidegenítését zárgondnoki kezelés utján meg­akadályozza és követelését a lefoglalt tárgyakból kielégítéshez juttat­hassa. Hogy a lefoglalt 40, illetőleg 60 tehén helyett 63 drb tehén árvereztetett el, azt nem vehette akként a kir. ítélő tábla, hogy a végrehajtást szenvedett a lefoglalt, de meg nem levő tehenek helyett más teheneket bocsátott árverés alá, mert a tömeggondnok a tömeget és a csődhitelezőket képviseli és a. végrehajtást szenvedővel nem azonosítható, erre egyébként is hiányzik bármily támogató adat, sőt fellépése éppen az ellenkezőt bizonyítja. Ennélfogva az elárverezett 63 tehén közül csak 30 drb tehén ára kerülhet a zálogjogos hitelezők között felosztás alá, minthogy pedig arra hiányzik bármily adat, hogy a B. K. S. egylet mint szövetkezet később teljesített foglalása alkalmával más teheneket foglalt volna le, mint a melyeket a K. S. egylettel együttesen teljesített foglalás alkalmával lefoglalt, a 3b drb tehén átlagos számítással eső 7229 K 70 fül. eladási árát egészben a II. tömegbe tartozónak kellett kimondani. Ehhez képest a tehenek árán felül az elsőbiróság végzésé­ben felsorolt többi tétel alatt 4033 K-ból levonva a fentebbieknél fogva a 83. tétel alatt 80 K-t és hozzáadva 36 tehén 7229 K 70 fill. eladási árát tesz a II. tömeg 11,182 K 70 fill.-1 A III. tömeget alkotja az elsőbiróság végzésében az árve­rési jegyzőkönyvnek a tehenek árára vonatkozó 41—63. tételein felül felsorolt többi tétel alatt befolyt 741 K 84 fill. vételár. IV. tömeg stb. (1901 június 20. 4280/901. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság végzése részben és akként

Next

/
Thumbnails
Contents