Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

5' a kárösszeg kifizetésére vonatkozik, s a törvényszakasz kifejezett intézkedése értelmében csakis akkor jön alkalmazásba, ha a felek ez iránt máskép meg nem állapodtak. A szóban forgó közbeeső rendelkezés azonban a szerződő felek szerződési szabadságát kor­látolva határozottan azt fejezi ki, hogy a törvénynek ez a rendel­kezése, eltérően a másik kettőtől, imperativ hatályú, és hogy ennél­fogva az azzal ellenkező vagy attól eltérő szerződési megállapodás joghatálylyal nem bir. De kitűnik ez abból a körülményből is, hogy a kereskedelmi törvény a kárbiztositás tekintetében egyáltalán nem tartalmaz oly rendelkezést, mely a biztosító társaságnak megadná a jogot arra, hogy a biztosítási időtartam alatt a biztosítottal szemben a bizto­sítási szerződéstől egyoldalulag visszaléphessen. A másodbiróság tehát helyesen rendelkezett, mikor a keres­kedelmi törvény 482. §-ának idézett rendelkezését parancsolónak jelentette ki, miért is ítéletét az itt felhozott és a benne foglalt egyéb indokokból helybenhagyni kellett. 28. A biztositasi szerződés érvényes létrejöttére nézve döntő az a körülmény, hogy az ajánlat hátlapján látható dijfel­számitás ki volt-e már töltve az ajánlat aláírásakor, vagy ha nem, hogy a biztositandónak felmutatta-e az ügynök az ajánlat aláírása előtt a biztosító társulatnak a dijak összegét feltüntető díjtáblázatát avagy hogy az a díjtáblá­zatnak a kérdéses díjtételekre vonatkozó rendelkezéseiről és az általa fizetendő díj nagyságáról e nélkül is az aján­lat kiállítása időpontjában tudomással birt-e ? (Budapesti kir. tábla 1901 márczius 21. II. G. 20/1901. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: A felülvizsgálati kérelemnek helyt ad ; a felebbezési bíróság ítéletét és eljárását feloldja. Indokok: .... Ami alperesnek azt a további kifogását illeti, hogy alperes az általa fizetendő évi dij mennyiségét nem tudta és így tekintettel arra, hogy egyik leglényegesebb feltétel iránt felek között megállapodás nem létesülvén, a szerződés jogérvényesen 4*

Next

/
Thumbnails
Contents