Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

nyitottnak azt, hogy a részletek törlesztése alkalmával akarat­kijelentés történt volna az iránt, hogy a törlesztés a tőke apasz­tására szolgál ; e tényállás mellett tehát az alkalmazandó anyagi jogszabálynak az felel meg, hogy az alperesi hátralékos tőketar­tozás akként állapíttassák meg, hogy a 130,600 kor. és az egyes részleteknek az illető időtől kezdve 6°/0 kamata fokozatosan az egyes törlesztések megtörténte idejéig számittassék, az egyes tör­lesztések által első sorban az addig mutatkozó kamattartozás és a netáni különbözettel az akkori tőke apasztottnak vétessék és az ekként keresztül vitt leszámolás mellett az utolsó részlettörlesztés beszámításával jelentkező tőkehátralék az alperesi hátralékos tőke­tartozásnak elfogadtassék. Továbbá az ekként mutatkozó alperesi hátralékos tőketarto­zás után 6°/0 kamat csak a kereset megindítását megelőző 3 évtől kezdve, tehát az 1895 május 27. napjától számítva ítélhető meg ; mert az 1883 : XXV. tcz. 19. §-a szerint a 3 év alatt nem köve­telt szerződési kamat elévül, és a tárgyalási jegyzökönyvekből ki­tűnik, hogy alperesek éltek a kamat elévülése iránt kifogással. Azonban a felebbezési bíróság a kamat elévülésére fenálló ezt a jogszabályt megsértette ; mert valónak fogadván el azt, hogy az alperesi hátralékos tőketartozás az 1888 augusztus 13. napján már csak 69,164 koronában állott fen, mégis alpereseket összesen 76,815 korona 36 fillérben és ennek az 1896 augusztus 17. nap­jától 6°/0 kamatában marasztalta el, holott tényállásban nem fog­laltatik az, hogy felperes jogelődje az 1888 augusztus 13. napja után is valamely önálló tőke gyanánt tekinthető értéket szolgál­tatott volna; minthogy pedig 69,164 koronának az 1895 május 27. napjától az 1896 augusztus 17. napjáig számított kamata 5072 koronát tesz ki, kétségtelen, hogy a felebbezési biróság tőke gya­nánt 7651 kor. 36 fillér kamatot és pedig ebből 2579 korona 36 fillér olyan kamatot itélt meg, ami nyilván elévült ; a felebbezési biróság pedig nem állapított meg tényeket az iránt, hogy alperesi részről a 3 éven felül jelentkező kamat külön elismertetett volna. Továbbá a felebbezési biróság e szerint 7651 korona 36 fillér kamatnak kamatát is megítélte és az egész kiszámításnál a fel­peresi könyvkivonatot alapul véve, ennek tartalmához képest, de ítéletének indokolásából is kifejezetten kitelszőleg kamatok kama-

Next

/
Thumbnails
Contents