Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)
tát is számításba vette ; holott jelenleg a kamatok kamata azért nem ítélhető meg, mert az 1868 : XXXI. tcz. 4. §-a szerint lejárt kamat után csak akkor jár kamat, ha az világosan kiköttetett, vagy a lejárt kamat bepereltetett ; ámde az A., B., C. alatti okiratok nem tartalmazzák azt, hogy a kamat kamata kiköttetett és a felebbezési bíróság ítéletében nincsenek megállapítva tények az iránt, hogy a kamat kamata egyébként kiköttetett, vagy a lejárt kamat külön bepereltetett volna ; és mert igaz ugyan, hogy a kereskedelmi törvény 285. §-a szerint, ha a kereskedő más kereskedővel vagy nem kereskedővel folyó számla alapján összeköttetésben áll az, kinek a számadás lezártakor fenmaradó követelése van ettől, habár abban kamatok is vannak, a lezárás napjától kamatokat is igényelhet, és a számadás lezárása rendszerint minden üzleti év végével történik ; azonban az A., B.y C. alatti okiratok szerint az illető felek között határozottan és különlegesen ingatlanvételi és kölcsönügylet akként jött létre, hogy az egyik fél mindig csak hiteladó és a másik fél mindig csak hitelvevő, az az ügylet tehát a kereskedelmi törvény által érintett folyó számlán alapuló összeköttetés fogalma alá nem vonható és pusztán az a körülmény, hogy a felperesi üzleti könyvekbe a vételár, a kölcsönösszeg, ezeknek járuléka és a törlesztések bevezettettek és elkönyveltettek, azt az ügyletet nem teszi folyó számlán alapuló olyan összeköttetéssé. Minthogy pedig a felebbezési bíróság az ítéletben nem bocsátkozott a tényállás megállapításába az iránt, hogy tüzetesen megjelölve felperes jogelődje a 66,000 kor. kölcsön tőkét minő részletekben és mely időben szolgáltatta ki és a törlesztések minő részletekben és mily időben történtek, de a felebbezési bíróság a kamatok kamatának mellőzésével a végleges kiszámítás eredményét ítéletében meg sem határozta, és így a tényállás hiányos volta miatt az alperesi hátralékos tőketartozás összege a fent kifejtett anyagi jogszabályok alkalmazásával a felülvizsgálati eljárásnál jelenleg meg nem állapitható, tehát stb. * * = A kereskedelmi törvény 285. §-ának alkalmazására lásd a Dtár u. f. XXXIII. k. 322. 1. közölt határozatot.