Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XX. kötet. (Budapest, 1902)

H3 ton fejlődő tudományra figyelemmel, az engedély adása idejében előre kívánatosnak nem tekintethetett, de az engedélynek ily értelmezését már a jegyzetek kifejtett rendeltetése is kizárja. Ha tehát a kereskedelmi törvényben szabályozott tartamú kiadói ügylet felperes és hallgatói közt tekintettel arra, hogy a kereskedelmi törvény által megkívánt két oldalú kötelezettség az engedély alapján meg nem állapitható, fen nem forog és igy a törvény alkalmazása és ennek alapján egy «kiadásra» való enge­dély vélelmezése helyt nem foghat és erre a fentebb kifejtettek után szükség nincs, «kiadásról» tulajdonképpeni értelemben alpe­res védekezése szerint sem levén szó, de a kereset is, nem a «ki­adás*, mint olyanra, hanem az ujabb előadásnak, vagy az eredeti jegyzetnek folytatólagos közzétételre helyezi a súlyt, aminek jel­zésére szolgál csak tulajdonképpen az A—D. alattiakon használt «kiadás* szó is. Ezekkel szemben alperes a Ny. és M. által reá ruházott kor­látlan jogra nem hivatkozhatik, mert több jogot, mint amennyit nevezettek a fentiek szerint szereztek, felperes hátrányára és fel­perest kötelezőleg alperesre át nem ruházhattak. A jogbitorlás tehát alperes részéről fenforog. Ennek folyo­mányaképp pedig őt kártérítésre kötelezni és a meglévő példá­nyok elkobzását elrendelni kellett. M. tanú vallomása szerint alperesnek az általa készített jegy­zeteket közzététel és forgalomba helyezés czéljára átadta anélkül, hogy az általa átruházott ezen jogot világosan korlátozta volna, Ny. tanú pedig világosan II. kiadásra is engedélyt adott, a III. kiadás rendezésébe pedig utólag belenyugodott, másrészt a fen­tebb hivatkozott Sz., T., V. és F. tanuk igazolták, hogy évtize­deken át a tanár által adott engedély alapján a jegyzeteket tet­szés szerinti számban és kiadásban szoktak volt közzététetni, e czélból ujabb engedélykérés nem volt szokásban. Ez alapon a kir. törvényszék alperes eljárásában felperes jogának bitorlását, illetőleg szándékosságot vagy gondatlanságot fenforogni nem látván, bün­tetés kiszabását mellőzendőnek találta. (1884 : XVI. tcz. 19. §-ának utolsó bekezdése.) A kártérítési kötelezettség alul azonban a jó­hiszeműség alperest nem mentesiti, és ez a törvény 21. §-a értel­mében az elkobzásnak nem szolgál akadályul. Döntvénytár. XX. 8

Next

/
Thumbnails
Contents