Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)

4.s hogy tudomása lett volna arról, hogy Sch. E. könyvelője B.-nak hamis számlát állított volna ki s hogy könyveit is meghamisí­totta, mert ő a könyvvezetésbe nem folyt be, azt egyedül Sch. E végzi, s hogy azt megvizsgálja, arra ok nem volt. H. szintén tagadásban van, ő is azt állítja, hogy nem tudta, hogy az engagement a dr. Sch. V.-é s B. megbízásait ügyletei megkötésére a legkisebb gyanú nélkül foganatosította. B. M. ellen a tényekkel, káros előtt tett beismerésével bizo­nyítva van, hogy ő idegen vagyon kezelésével lévén megbízva, vagyoni haszon szerzés céljából káros vagyonát a tőzsdén ügy­letek kötése által eljátszotta. Bizonyítható ez ellene annyival is inkább, mert a feljelentéshez a D. a. csatolt hamis számlát egye­dül ő maga készíttette N. J.-al, mit bizonyára nem tesz, ha bün­tetendő cselekményt nem követett volna el s a tőzsdén eszközölt kötéseket nem a dr. Sch. fedezetére eszközölteti. Ez alapon tehát B. M. a D. a. meghamisítása miatt, fenti értelemben, mint tettes helyeztetett vád alá. De a hűtlen kezelés bűntettében való ré­szességgel Sch. E. is jogosan vádoltatik. Meg van állapítva, hogy a feljelentéshez a B. a. csatolt ha­mis számlát ő állította ki, hogy a bizonyító erővel felruházott s egyedül általa vezetett kereskedelmi könyveket a szakértői véle­mény szerint meghamisította s a hamis számokról ellennyilatko­zatot ő vett B.-tól. Sch. E., mint kereskedelmi ügyekben járatos ember, jól tudta azt, hogy mit tesz azzal, hogy hamis számlát állit ki, amit az ellennyilatkozat kitétele bizonyít. E tényből ő kétségtelenül tudta, hogy B. idegen vagyon kezelésével van megbízva s a hamis kimutatás annak félrevezetésére szükséges, hogy eltitkoltassék, hogy B. a más tulajdonát tevő fedezetre engedelem nélkül játszik. Az által, hogy a hamis kimutatást kiadta, kétségtelenül segélyére volt B.-nak a hűtlen kezelés végrehajtásában s azáltal magát a B. által elkövetett hűtlen kezelés bűntettében részessé tette ; ezek­nél fogva miután a könyvek hamis kezelése és a B. a. hamis okirat létesítése egy czélnak szolgáló és egymást kiegészítő cse­lekményt képeznek, ez alapon egy rendbeli folytatólagos okirat­hamisítás büntette és a hűtlen kezelés bűntettében való részes­ség miatt helyeztetik vád alá.

Next

/
Thumbnails
Contents