Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)
44 köttetett H. M. utján, de minden esetben kifejezetten, különösen panaszos ügyletétől és fedezetétől, anélkül, hogy ezzel saját küiön ügyletére (ügyleteire) fedezetet adott volna, vagy azt tőle a czég követelte volna, mivel előadása szerint a czág az ő hitelképessége felől igen jó véleményben volt ; midőn H. utján a dr. Sch. ügyleteire a kimutatást elkérte volna, azon saját ügyletei is fel voltak tüntetve. Ezen számla ellen tiltakozott s azt nem fogadta el, hanem olyan számlát követelt, mely a dr. Sch. V. ügyleteit intacte tünteti fel s erre kapta a B. a. számlát. A nyilatkozatot pedig azért adta ki a számla érvénytelenségéről, mert annak nagy fontosságot nem tulajdonított s mert e nyilatkozatnak módosítását megígérték, mit azonban később nem tettek meg. Az 1894 január 31-iki számlát vádlott szerint Sch. E. diktálta N. S.-nak s ezt a tőzsdekávéházban irták, tagadja tehát, hogy ő büntetendő cselekményt követett el, mert tulajdonképpen ő is a P. és R. czég, H. M. és Sch. E. által meg van csalva ; Sch. E. beismeri, hogy a B. alatti feljelentéshez csatolt hamis kimutatást főnöke tudta nélkül B.-nak kiadta, tette pedig azt azért, mert azt hitte, hogy ebből kár nem háramolhatik senkire és mert erre őt B. nagyon kérte s végre mert czégét az ellennyilatkozattal minden tekintetben biztosította. Előadja Sch. E., hogy sem ő, sem főnöke nem tudták, hogy a kötés és a fedezet dr. V.-é, azt mindig a B.-nak tartották s az ellenkezőről a tőzsdeper során értesültek. Azt állítja, hogy fedezet nélkül soha B.-nal ügyletet nem kötöttek, mert őt hitelképtelennek tartották ; szóbeli utasításait nem, csak az írásbelit, vagy a H. M. által közvetítetteket effektuálták. Tagadja vádlott, hogy a feljelentéshez a D. alatt csatolt kimutatást ő készítette vagy készíttette volna s azt vallja, hogy arról neki — míg dr. Sch. azt fel nem mutatta — tudomása sem volt. R. K. az üzlet vezetésébe nem folyt be, az ügyről neki nincs tudomása, ő az üzletet csak pénzzel látta el. P. H. tagadja, hogy tudta volna, hogy az ügylet a dr. Sch. V.-é, ő azt mindig a B.-énak tartotta s ez okból fedezet elegendő lévén, részére utasítása szerint kötött ügyleteket. Tagadja azt is,