Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)

'4 ugy, hogy az 1884. év deczember 31-én ezen teljes vételár néhai F. Miklós által teljesen törlesztve lett és hogy ehhez képest al­peresnek az 1884. évi június 29-én Ö. Bálint kir. közjegyző előtt 830. sz. a. felvett közjegyzői okiratba foglalt adásvételi jogügy­letből folyólag követelése F. Miklós vagy jogutódai ellen már 1884. év végével nem volt ; kétségtelen ennélfogva, hogy a két per tárgyának az itélt dolog fenforgásához elengedhetetlen azo­nossága nem áll fen. Ehhez képest alperesnek az itélt dolog czi­mén előterjesztett és külön elbírálni kért kifogását mellőzni és őt védekezésének előterjesztésére utasítani kellett. (1899 n jvember 22. 1576. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt megsemmisíti és a budapesti áru- és értéktőzsde választott bíróságát ezen perben illetéktelennek mondja ki. Indokok: A közjegyzői okiraton alapuló végrehajtásoknál oly esetben, midőn a kötelezett fél kifogásait nem érvényesiti, vagy érvényesiti ugyan, de az 1874. évi XXXV. tcz. 117. §-ával megkívánt módon, azaz okirattal nem bizonyította, az idézett tör­vény 122. §-a értelmében jogait külön per utján érvényesítheti. A felek jogviszonyának érdemleges elbírálása tehát ily esetben külön perutra lévén fentartva, nyilvánvaló, hogy az 1874. évi XXXV. tcz. 117. §-a alapján eldöntött végrehajtási ügyekben itélt dologról szó nem lehet. Jóllehet ezek szerint alperesnek az 1881 : LIX. tcz. 95. §-ára fektetett kifogása alaptalan és noha a fenforgó esetben nem a 3. 7. a. ingatlan adásvételi szerződésből eredő igények érvényesítéséről, hanem arról van szó, hogy az említett adásvételi szerződésben kitett vételári összegnek a felek között fenállott társas viszony keretében történt kiegyenlítése bírói­lag kimondassék és így jóllehet alperesnek a kereskedelmi törvény 262. §-ára fektetett kifogása is alaptalan, mindamellett a felfolya­modásnak helyet kellett adni és az elsőbiróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt megsemmisíteni s a tőzsdebiróságot a a jelen perben illetéktelennek kellett kimondani, mert a 2. 7. a. mellékelt nyilatkozatot, mely a 3. 7. a. adásvevési szerződés 7. pontjával szabályozott, rendes bíróság illetékességét kikötő intéz­kedésnek megváltoztatásával az utóbb felhozott szerződésből eredő

Next

/
Thumbnails
Contents