Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XVIII. kötet. (Budapest, 1901)

11 nek a 2. 7. a. levélben felsorolt számai az A. E. a. fuvarlevele­ken levő számokkal megegyeznek, 1895 márczius 21. napja előtt visszaküldte felpereshez, s igy ebből is kitűnik, hogy a 4. V. a. csatolt 1895 július 31-iki levél nem lehetett a felperesi első fel­szólalás első elintézése. Minthogy e szerint nincs bizonyítva, hogy az A. E. a., fuvarlevelekre vonatkozó első felperesi felszólalás első érdemleges elintézése mikor történt és felperesnek mikor kézbesit­tetett, és minthogy az idézett VII. pótlék értelmében az elévülési idő nyugvásának kiszámítása végett szükséges időtartamot a visz­kereső fél, tehát felperes köteles bizonyítani, felperes pedig ezt nem bizonyította, ennélfogva az A. E. alatti fuvarlevelek szerinti szállításokból eredő igények tekintetében az elévülési időnek a VII. pótlék szerinti nyugvását számításba venni nem lehet. Minthogy pedig nem vitás és a fuvarlevekből is kitűnik, hogy a fuvardíj az A. és B. alatti fuvarlevelek szerint 1894 deczember 12-én, a C. alatti szerint 1894 október 30-án, a D. alatti szerint 1894 november 14 én, és az E. alatti szerint 1894 november 27-én történt, a kereset pedig 1896 május 5-én, tehát az egy évi elévülési idő letelte után adatott be, ennélfogva a kereseti igény a perindításkor az A. E. alatti 5. fuvarlevéllel tanúsított szálli­litási ügyletekből eredő fuvardíj visszakövetelési igényre vonatko­zólag már elévült volt. Az F. H. alatt csatolt 3. fuvarlevélre vonatkozólag a fuvardíj 1894 deczember 5., 11. és 12-én fizette­tett, és felperes az első. felszólalást a T. alatti másolatban csatolt levél szerint 1895 február 8-án adta be. Ezen felszólalást alperes a V. alatti csatolmányból kitünőleg 1895 márczius 3-án áttette a román vasúthoz, amely azt a H. a. csatolmány szerint 1895 június 10-iki kelettel érdemlegesen és pedig elutasitólag elintézte. Ez az elintézés felperesnek a kiegé­szítő tárgyaláson előadott és alperes által kétségbe nem vont előadása szerint a kelettől számított 3 nap múlva, tehát 1895 június 13-án kézbesittetett. E szerint az 1895 február 8. napjától 1895 június 13-ig eltelt időt, tehát 4 hó 5 napot, azaz 125 napot az elévülés nyugvására kell számítani, és igy az F. H. alatti fuvarlevelek szerint ügyle­tekből eredő díj visszatérítési igény 1894 deczember 5., 11. és 12-től számított 1 év 125 nap alatt, tehát mind a három fuvarlevélre

Next

/
Thumbnails
Contents