Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XV. kötet. (Budapest, 1900)

2;o meghatározásokból kifolyólag felperesek, kik a D. a. vállalati Altalános feltételeket is készitették és a kiknek a vállalati felté­telek határozmányai szerint az építés tényleges dologi végrehaj­tására vállalkozó egyének a munkák kivitele, az anyagok szállí­tása körül alávetve voltak, felelősek az alperes várossal szemben az általuk átdolgozott, kiegészített és pótolt eredeti terveknek, a részlettervek és részletköltségvetéseknek hiányai és hibáiért, és felelősek az építés kivitele, a szállított és beépített anyagok tekin­tetében az ellenőrzés és felügyelet körül közbenjött hibákért és hiányokért, vagyis azért, hogy az ellenőrzés és felügyelet elhanya­golásából hibás anyagok szállíttattak és építtettek be, és a mun­kák kivitele hibás és hiányos volt. Alperes város pedig ellenkövetelését éppen felperesek eme felelősségéből származtatja. Hogy azonban felperesek miben és mennyiben követtek el mulasztásokat, a fentiekben e részben a felebbezési bíróság indo­kolás nélkül, így tehát jogszabály sértésével mellőzte az alperes által ajánlott bizonyítást és téves álláspontjából kifolyólag a tényeket meg nem állapította. Igaz ugyan, hogy a felebbezési bíróság ítéletében azt állapí­totta meg, hogy az ellenkövetelés tárgyává tett kiadások nem azért merültek fel, mintha a művezetők kellőleg nem ügyeltek volna fel arra, hogy a vállalkozók az építési tervtől el ne tér­jenek, hanem azért merültek fel, mert a terv eredetileg nem volt jó, és a terv hiányaiból származtatott következmények terhe alól felpereseket azért mentette fel, mert a tervet a város meg­vette s azt az építkezés elhatározása előtt felülvizsgáltatta, átdol­goztatta és pótoltatta, de a felebbezési bíróságnak ez a jogi állás­pontja nyilván téves, mert az a tény egymagában véve, hogy alperes város a tervet megvette, azt felülvizsgáltatta és pótoltatta, felpereseket az alábbi indokok szerint a felelősség alól fel nem mentette. Ugyanis a felebbezési bíróság a felpereseknek a felelősség alól való felmentését az ellenkövetelések meghatározásából, vagyis azok elnevezés szerinti mivoltából következtette, holott ezek ily mivoltából ez a jogkövetkeztetés le nem vonható, mivel az ellen­követelések mivoltából arra, hogy felperesek az elbontott s eset­leg rosszul készített vagy rossz anyagból készített építmények és

Next

/
Thumbnails
Contents