Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIII. kötet. (Budapest, 1899)

59 zástól fogva a tervezett cselekmények sikerülésére irányzott gondo­latok foglalták tehát el a valóban csak 14 éves és 11 hónapos vádlottat, aki azonban ugy a szakértők véleménye szerint, vala­mint az eljárás többi adatai szerint kifogástalan elmetehetségü lévén, cselekménye bűnösségének belátására a kir. tábla megálla­pitása szerint is képességgel birván, a dolog természetéből folyóan birt azzal a képességgel is, hogy ölési szándékát előre meg­fontolta ; minthogy a cselekmények elkövetése után tanusitott eljárás­ból se lehet az ölési szándék előre megfontolt volta ellen alapos indokot felhozni : ezeknél fogva a kir. törvényszék ítéletében felhozott vonat­kozó indokok elfogadásával a gyilkosság bűntettének és a vádlott büntetésének megállapítására nézve a kir. törvényszék ítélete, egyebekre nézve a vonatkozó indokoknál fogva a kir. tábla ítélete hagyatik helyben azzal, hogy vádlott öt évi börtönbüntetése a mai naptól számítandó, s abból vizsgálati fogsága által öt hó ki­töltöttnek vétetik. 20. A Btk. 393. §-ához. — A törvény e kifejezése: «valaki» épen általánosságánál fogva ugy értelmezendő, hogy a sérelme­zett nem csupán oly személy lehet, ki a cselekmény el­követése idején a nyilvánkönyvben előfordul, hanem a törvény a nem nyilvánkönyvi jogokat is védi. (1898 augusztus 30. 9709. sz. a.) A pécsi kir. tábla: Csalás és közokirathamisitás bűntettével vádolt Barics Alojzia és társai elleni bűnügyben itélt: Indokok: Minthogy a vádlottaknak az a kölcsönös és együttes ténykedése, hogy a Barics Alojzia vádlott által, még a telekkönyvi állapot rendezése előtt a károsoknak, illetve jogelődeiknek tulaj­donjoggal eladott, de az 1889. évi telekkönyvi rendezés folytán tulajdonjoggal a vádlott nevére telekkönyvezett ingatlanokat, a vádlott által 1893 augusztus 16-án 860 frt álkövetelésről Német Kristófné részére kiállított kötelezvény alapján, habár a korábbi vevők értesítése nélkül, jogtalan haszonszerzés czéljából a köt-

Next

/
Thumbnails
Contents