Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XIII. kötet. (Budapest, 1899)

IÓI félrevezetésével őt megkárosította. Nevezetesen 11005/94. V. sz. a. a debreczeni kir. törvényszékhez beadott végrehajtási kérvényében azt adván elő, mikép a panaszos 1000 frt váltótőke s járulékaiból álló követelését, amely iránt az 1871. évben vele egyezségre lépett, ki nem fizette, ő ellene kielégítési végrehajtást rendeltetett el, és ily módon 2524 frt 46 krt tőle be is hajtott, holott nem a panaszlott, de időközben elhalt felesége perelte be a panaszost 1000 frt váltótőke s járulékai iránt és kötött azzal egyezséget. Ennek folytán a feljelentő gróf S. Gy. a végrehajtást rendelő végzés ellen felfolyamodást nyújtott be, a debreczeni kir. tábla K. M.-t kérelmével elutasította, azonban az elutasítás folyamán elrendelt és foganatosított visszvégrehajtás eredményre nem veze­tett, mert foglalás alá vétetett ugyan terheltnek F. (K.) B. elleni 2500 frt és F. D. ellen fenálló 1000 frt követelése, azonban az előbbi végrehajtás foganatosítása végett megkeresett debreczeni kir. járásbírósághoz oly értelmű nyilatkozatot küldött be, hogy nála a végrehajtást szenvedett K. M.-nak semminemű követelése nincs, jóllehet ez utóbbi a panaszos által fizetett összeget neki adta át ; gróf S. panaszos kihallgatása alkalmával hozzáteszi fel­jelentéséhez még azt is, hogy a követelést az ő volt gyámja még az 1860-as évek végével valószinüleg kifizette. Ezek alapján terheltek ellen a Btk. 326. §-ába ütköző csalás büntette miatt a vizsgálati eljárás megindittatván, kiderült, mikép K. M.-nénak gróf S. Gy. elleni 1000 frtos váltóperében a debre­czeni kir. törvényszék előtt 1871 máj. 23-án oly értelmű egyezség jött létre, hogy az alperes a követelést járulékaival együtt 1871. évi július 23-án kifizeti. Az 1893. évi deczember 17-én K. M. kérvényt nyújtott be a debreczeni kir. törvényszékhez, amelyben azt adván elő, hogy az ő — mint elhalt feleségének örököse — birtokából az elmondottak szerint beperelt váltó elveszett, annak megsemmi­sítését kérte s e kérelem következtében a hirdetményi eljárás lefolytatása után a kir. törvényszék 4164/94. V. sz. a. végzésével a váltót semmisnek is nyilvánította. Majd az említett bírói egyez­ség alapján 11005/94. sz. a. kielégítési végrehajtást kért, azt a tör­vényszék el is rendelte, azonban foganatosítására a sor nem került, azért, mert gróf S. Gy. alperes, illetőleg annak fizető mestere, 1895 márczius 12-én midőn az alperes lakásán a kir. járásbíróság Döntvénytár, harmadik folyam. XIII. I I

Next

/
Thumbnails
Contents