Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam XI. kötet. (Budapest, 1898)

101 el vádlott az által, hogy a midőn N. M. B. elébe kerülve, előtte megállott s őt megszólította, fegyverét mindjárt másfelé félre nem forditotta olvképen, hogy annak esetleges véletlen elsülése bajt ne okozhasson, hanem e helyett megtöltött fegyverét felhúzott kakasokkal továbbra is ugy tartotta kezében, hogy annak cső­nyílása a 2—3 lépésnyire vele szemben álló ember felé nézett. Mivel pedig e gondatlanságával vádlott egy embernek halálát okozta : az azért való büntetőjogi felelősséget a vádlott terhére e helyütt is megállapitani s a másodbiróság ítéletét a bűnösség kér­désében ezek alapján helybenhagyni kellett. Minthogy azonban másfelől bizonyos az is, hogy vádlott az elhalt N. M. B. részéről váratlanul történt kérdőre vonatása által nem csak meglepetett, de ez által egyúttal a fegyverre való köteles figyelme is megzavartatott és korlátoztatott : a vádlott terhére eső gondatlanság ugyanezért csak kisebb fokúnak tekintendő. Tekintve már most azt, hogy a gondatlanságnak eme kisebb foka már magában véve is megfelelő enyhe beszámítás alá esik, a mihez nyomatékos enyhítő körülményekül hozzájárul még a vádlott eddigi feddhetlen . előélete és az az őszinte megbánás is, melyet vádlott főleg azzal tanúsított, hogy az elhaltnak családját a család fentartó elvesztéseért anyagilag azonnal kártalanította ; tekintve továbbá, hogy a vádlott terhére súlyosító körülmény fen nem forog ; s tekintve, hogy mindezekkel szemben a vádlott terhére eső cselekményre a törvény által megszabott fogházbüntetésnek leg­kisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne : a büntetés kiszabása tekintetében mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatni és vádlottat a Btk. 92. §-ának alkalmazásával a Btk. fentidézett 290., 26. és 53. §-ai alapján fogház helyett a jelen ítélet szerint megfelelőnek talált s behajthatlanság esetében a megfelelő tartamú fogházra átváltoztatandó pénzbüntetésre Ítélni kellett. Egyebekben a másodbiróság Ítélete az abban felhozott megfelelő indokok alapján hagyatott helyben. — Rendkívül enyhe ítélet ily súlyos kimenetelű esetben.

Next

/
Thumbnails
Contents