Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IX. kötet. (Budapest, 1898)
2 I seti) összeg felől hozott birói ítéletben a felek megnyugodván, az jogerőssé válik, mig a kisebb (viszonkereseti) összeg iránt hozott Ítélet ellen perorvoslattal élnek ; a perorvoslatok tekintetében ilyenkor is a magasabb (kereseti) összeg mérvadó. Megerősíti a törvénynek ezt az értelmezését annak 145. §-a is, a mely a részitéletek között különbséget nem tesz, és azzal a végitéletet állítja szembe, a mely utóbbi ellen benyújtott felebbezés beérkeztéig, vagy azon ítélet jogerőre emelkedéséig a felebbezési tárgyalást a részitéletre nézve felfüggesztheti, a nélkül, hogy különbséget tenne a jogilag összefüggő, vagy egymással ily kapcsolatban nem álló ügyek közt. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1897. évi május 7-én tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi június 8-án tartott teljes ülésben. 6. Átalányösszegért való vállalkozás esetében, ha a munkaadó a munka valamely részének teljesítését Önkényt abban agyatja, külön megállapodás hiányában a munkaadó az abbanhagyott munkáért a bérből aránylagos levonásra nem jogosult, a vállalkozási nyereséghez lévén számítandó az az érték, a mely a munkaadónak abbanhagyási ténye következtében az abbanhagyott munkára esendett. (1897 április 1. I. G. 22. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság : Ugy a felperes, valamint az alperes is felülvizsgálati kérelmükkel elutasittatnak. Indokok: A felperes felülvizsgálati kérelmében a miatt támadja meg a felebbezési bíróságok Ítéletét, mert a felebbezési biróság, megváltoztatva ez irányban az elsőbiróság ítéletét, a B. alattiban a «Bejárat* munkálatainak költségeit 321 frt 76 krról 216 frt 16 krra, az elsőbirósági eljárásnak az alperes által viselendő költségeinek összegét pedig 150 frtról 60 frtra szállította le. A felperes felülvizsgálati kérelmével el volt utasítandó, mert