Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VIII. kötet. (Budapest, 1897)
io5 kötelező erővel nem bir s ő annak alapján fizetésre nem kötelezhető. Mindezeknél fogva felperest keresetével elutasítani kellett. A pozsonyi kir. tábla itélt : Az elsőbiróságnak Ítéletét az alperes szövetkezeti tagságának nem igazolására alapított indokainál fogva annyival inkább helybenhagyja, mert ha a másolatban csatolt belépési nyilatkozatnak eredetijét az alperes aláirta is, ennek aláírása még nem egyenlő hatályú magával a szövetkezetbe való belépéssel, mivel ez csak az igazgatóság határozatán alapuló felvétel után történhetik meg ; a belépési nyilatkozat kiállítása tehát magában véve nem elegendő bizonyíték a szövetkezeti tagság megállapítására, a mennyiben ehhez a belépési nyilatkozat alapján az igazgatóságnak felvételi határozata és még az is szükséges, hogy a felvételről a belépési nyilatkozatot kiállító fél a kereskedelmi törv. 315. §-a joghasonlatosságánál fogva annyi idő aiatt értesíttessék, a mennyi idő erre a rendes körülmények közt szükséges ; mivel ennél tovább ajánlatával kötelezettségben állónak nem tekinthető, felperes pedig a kir. Curiának 1354/94. számú végzésében foglalt meghagyás daczára is közelebbről meg sem jelölte, hogy mikor vette fel az igazgatóság alperest a szövetkezet tagjai közzé, s hogy a felvételről mikor értesítette ; ezenkívül az igazgatóságnak oly határozatát sem be nem mutatta, sem arról említést nem tett, a melynek alapján alperes a szövetkezet tagjai sorába felvétetett volna. (1896 szeptember 15. 1845. sz. a.) A kir. Curia itélt : A pozsonyi kir. ítélő táblának ítélete, saját és az elsőbiróság ítéletének átvett megfelelő indokaiból és még azért is helybenhagyatik : mert a bemellékelt alapszabályok 7. és 45. §-ai rendelkezései szerint a tagoknak felvétele felett az igazgatóság határozván, az alperesnek tagul történt felvételének kimutatása az igazgatóságnak ez irányban hozott alakszerű határozatát feltételezi, s ily határozat hiányában a felvételnek alapját nem képezheti az igazgatóságnak az egyoldalú ténye, hogy abban a betűrendes névjegyzékben, a mely a kereskedelmi törvény 242. §. rendelkezéséhez képest minden esztendőben a tagokról a törvényszékhez bemutatandó, az alperes is tagul kitüntettetett.