Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam VII. kötet. (Budapest, 1897)

306 dés hatályára, illetve a szerződés érvényére csak abban az esetben bir befolyással, ha a felek a szóbeli megállapodás érvényét ki­fejezetten attól teszik függővé, hogy az irásba foglaltassék és az irás a felek által aláírattassák. Jelen esetben azonban a felebbezési biróság ítéletének tény­állásában nincsen megállapítva az, miszerint peres felek a szóban forgó bérleti szerződés tekintetében létrejött szóbeli megállapodás érvényét a megállapodásnak később irásba foglalásától tették volna függővé, de e tényállás szerint alperesek a perben nem is állították azt, hogy a szerződésnek írásban kiállítása a jogügylet érvényességének feltételéül köttetett volna ki, s ennélfogva a felebbezési biróság nem sértett meg jogszabályt az által, hogy a bérleti szerződés létrejöttének megállapításánál a szerződés írásbeli kiállításának elmulasztását tekintetbe nem vette és a szerződés létrejöttét egyéb tények számbavételével tartotta bizonyítottnak. Ép oly kevéssé vehető figyelembe a szerződés megkötésére vonatkozó megállapítás tekintetében felhozott panaszuk, mert a felebbezési biróság a sommás eljárás 64. §-a értelmé­ben a bizonyítás adatait kötelező bizonyítási szabály esetének kivételével szabadon mérlegeli és mert azt a tényt, hogy 2. r. alperes a szerződés alapjául szolgáló pontozatokat elfogadta és a szerződéshez hozzájárult, a felebbezési biróság a tanuk vallomásai és az alperesek nyilatkozatai alapján állapította meg, s az ekként megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban irányadó (197. §.). Ezzel szemben nem vétetett figyelembe alpereseknek a felül­vizsgálati kérelemben felhozott az az állítása, hogy a tárgyalás során megállapittatott az, hogy ő a szerződés aláírását megtagadta volna, mert ily értelmű megállapítás sem a felebbezési biróság, sem az elsőbiróság ítéletének tényállásában nem foglaltatik. A Hegedűs Adolf tanú ellen emelt panasz alaptalan, mert a kifogás a sommás eljárás 85. §-ában felhozott esetek közé nem tartozván, a felebbezési biróság a tanú vallomásának méltatásánál a sommás eljárás 04. §-a szerint belátása szerint járhatott el. Hogy pedig 2. r. felperes a szerződést nem irta alá, a szer­ződés hatályára nem bir befolyással, mert a kereset indítása által is a felperes kétségtelen jelét adta annak, hogy a szerződés­hez hozzájárult.

Next

/
Thumbnails
Contents