Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam V. kötet. (Budapest, 1897)

68 alperesnek az a védekezése, hogy azt, mikép e kulcsot magánáL tartani és ezzel, valamint a gyámpénztár időközi pénzkészletének és számadásának megvizsgálásával a községi közgyámot ellenőrizni tartozott, nem tudta — birói figyelembe azért nem jöhet, mert mikor községi biróvá megválasztatott és a megválasztást elfogadta, alperes alávetette magát mindazon törvényes szabályoknak, melyek hiva­tali kötelességeit előírják, s melyek a mulasztásból eredhető köte­lezettségeket megszabják s mert a törvénynek és a községekkel közlött szabályrendeleteknek nem tudásával a felelős községi biró magát azért sem mentheti, mivel módjában állott e tekintetben olyanoktól, a kik ezeket ismerik s a kik erre hivatvák, felvilágo­sítást kérni, s végre minthogy alperes mint községi biró hivatalos eljárásában vétkes gondatlansága által olyan mulasztást követett el, melyből Füstös József sikkasztása folytán a községre, illetve a törvényhatóságra kár háramlóit, s a mely kár már elhárítható nem volt s ezért ő teljes kártérítéssel tartozik : alperesnek kár­térítési kötelezettségét megállapítani és őtet a jogérvényesen meg­batározott kárösszeg megtérítésére kötelezni kellett. Barits István II. r. alperes Bikity községnek jegyzője volt abban az időben, mikor Füstös József közgyám sikkasztása foly­tán a megállapított pénztári hiány mutatkozott. Minthogy pedig a községi jegyzőnek, mint az elöljáróság szellemi vezetőjének hivatalos kötelességét képezte az, hogy felügyeljen arra, mikép az elöljáróság hivatalos teendőit pontosan és szabályszerüleg telje­sítse, ő pedig az ellene folytatott fegyelmi ügyben hozott hatá­rozattal megállapítottan e tekintetben is vétkes mulasztásokat követett el és igy ő is oka volt, hogy az árvapénztár kezelésében mulasztások, visszaélések és hiányok merültek fel, mely hiányért mint kárért tehát teljes kártérítéssel tartozik, az esetre, ha a kere­seti összeg I. r. alperesen behajtható nem lenne, ezen összeg és törvényes késedelmi kamatai tekintetében őt is, mint ki a véde­kező L r. alperes védelméhez csatlakozottnak vétetett, felelőssé tenni, s annak megtérítésére kötelezni kellett. (1894 márczius 6. 6218. sz. a.) A szegedi kir. tábla itélt : Az elsőbiróságnak I. r. alperes felebbezése folytán az 1881. évi LIX. tcz. 35. §-a értelmében II. r. alperes által is felebbezettnek tekintendő ítélete alperesek marasz-

Next

/
Thumbnails
Contents