Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam V. kötet. (Budapest, 1897)

6o talásáf tárgyazó neheztelt részében vonatkozó indokainál fogva helybenhagyatik. (1894 szeptember 25. 5937. sz. a.) A m. kir. Curia itélt : Mindkét alsóbiróság Ítéletének meg­változtatásával felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Számadásból eredőleg a közigazgatási hatóságok által megállapított tartozási összeg ellen csak a közvetlen szám­adásra kötelezett nem élhet többé kifogással abban az esetben, ha a birósági eljárást annak idejében igénybevenni elmulasztotta. Védekező alperes azonban, a ki esetleg, csak fokozatilag volna kártérítésre kötelezhető, az ily megállapítással szemben jogosítva van mindazoknak az ellenvetéseknek érvényesítésére, a melyek az 1871. évi XVIII. tcz. 87., illetve 1880. évi XXII. tcz. 86. §. alapján ellene indított keresettel szemben felelőssége hiányát egészben vagy részben kimutatni alkalmasak. Minthogy pedig felperes azokat az adatokat és ténykörülmé­nyeket, a melyekből a közigazgatásilag megállapított hiány szár­mazott, idő és tényállásilag tételenkint körülményesen és bizo­nyítva elő nem terjesztette, az alperes által általánosságban elő­adott védelemmel szemben egyáltalában meg nem bírálható, hogy védekező alperes a keresetbe vett hiányösszegért akár egészben, akár részben fokozatos vagyoni felelősséggel terhelhető-e. Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával tehát fel­peres keresetével ezekből az indokokból utasíttatott el. II. r. alperesre nézve, ki az alsóbiróságok által csak másod­sorban lett kötelezve, a per az I. r. alperes felmentése következ­tében tárgytalanná vált. 35­A felülvizsgálatot kérő félnek az a kérelme, hogy a szóbeli tárgyalás mellőztessék, figyelembe nem vehető. (1896 márczius 20. I. G. 200. sz. a.) A m. kir. Curia mint felülvizsgálati biróság: Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Mindenek előtt megjegyeztetik, hogy alperesnek a sommás eljárási törvény 208. §-ra hivatkozással a szóbeli tárgya­lás mellőzésére nézve előterjesztett kérelme figyelembe nem vé-

Next

/
Thumbnails
Contents