Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam V. kötet. (Budapest, 1897)
70 tetett, s az ügy tárgyalására határidő tüzetett, mert a sommás eljárási törvény 193. §. értelmében a felülvizsgálati kérelem folytán — a 206. §-ban körülirt azon egy eset kivételével, midőn a felülvizsgálati kérelem csak a perköltségre vonatkozik — az ügy előadására és tárgyalására határnap tűzendő. Erre nézve tehát kifejezett intézkedés lévén, a 208. §-nak a felebbezési eljárásra utalása erre nem vonatkozik. Alperes felülvizsgálati kérelmében a felebbezési bíróság ítéletét a sommás eljárási törvény 185. §. c) pontja alapján az eljárási szabályok helytelen alkalmazása és mellőzése miatt támadta meg s különösen kiemelve azt panaszolta, hogy felperesnek az alperes kifogásának elvetése ellen felhozott s a gyámhatóság jóváhagyásának hiányára alapított indoka elejtését a felebbezési bíróság ítéletében fel nem említette ; továbbá hogy a per adatait helytelenül mérlegelte, hogy az alperes tanúinak újból való kihallgatását mellőzte, az elsőbiróságnál történt kihallgatás eredményét pedig a felebbezési bíróság figyelembe nem vette, mivel, a tan aknák az alperes kifogását támogató előadása daczára az ellenkező állítására nézve felperest bocsátotta esküre. Alperesnek a felsorolt okokra fektetett felülvizsgálati kérelme azonban törvényszerű alappal nem bir, mert az első sorban felhozott és a gyámhatósági jóváhagyás kérdését érintő panasz egyáltalán nem lényeges és az ügy eldöntésére befolyással biró körülményre, illetve eljárási szabály megsértésére nem vonatkozik ; továbbá, mert a sommás elj. törv. 197. §. értelmében a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállás csak azon az alapon támadható meg, ha az ítéletben valamely jogszabály megsértésével voltak tények megállapítva, figyelmen kívül hagyva vagy felhozottaknak tekintve. Ez az eset pedig a jelen ügyben fen nem forog, mert a tényállás megállapításánál a meggyőződésére irányt adó adatokat a felebbezési bíróság a további bizonyítási eljárás mellőzésévet, a per összes adataiból jogosítva volt mérlegelni és meggyőződését azokból meríteni s e tekintetben, valamint a tanuhallgatás ismétlésének mellőzésére nézve a felebbezési bíróság a sommás eljárási törvény 64. §-ának megfelelően indokolta ítéletét, nemkülönben ugyanazon törvény 96. §-ának megfelelően indokolta azt is, hogy mi okból bocsátotta felperest,.