Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)

3° fegyelmi vétség megtorlása iránti indítványtétel végett az összes iratok a kir. ügyészséghez áttétetni rendeltetnek. Indokok: Vádlott aBtk. 359. §-ába ütköző sikkasztásnak tekin­tendő cselekménynyel volt vádolva, mert a Czillinger Jenőné javára ellene 1892. évi szeptember 28-án kielégítési végrehajtásilag foganatosított foglalás alkalmával zár alá vett 20 mm. buza és egy boglya széna akkor, midőn az ezen tárgyakra elrendelt ár­verés foganatosítása végett, vagyis 1893. évi január 26-án a birói kiküldött vádlottnál megjelent, a lefoglalt ingóságok ennek bir­tokában már nem találtattak, azokat vádlott saját beismerése sze­rint részint felhasználta családjával együtt, a szénát pedig lovai­val feletette. Mindezzel szemben azonban tekintve, hogy a végre­hajtási jegyzőkönyv tartalma minden tekintetben a valóságnak épen nem felel meg s a végrehajtás foganatosítása körül oly súlyos szabálytalanságok fordultak elő, melyek az egész eljárást semmissé s érvénytelenné teszik ; nevezetesen pedig a végreh. jegyzőkönyv I. tétel alatt összeirt búzamennyiség a jegyzőkönyv szerint 20 mm. volt, holott az a végtárgyalás adatai szerint felmérve nem is lett ; a végrehajtási jegyzőkönyv záradéka szerint a lefoglalt ingók végrehajtást szenvedő őrizetére bízattak, a ki egyúttal figyelmez­tetve is lett, hogy a lefoglalt dolgok elidegenítése vagy megron­gálása büntetőjogi következményekkel jár — holott ugyanazon jegyzőkönyv megelőző tartalma szerint végrehajtást szenvedő a végrehajtás foganatosítása alkalmával otthon nem volt ; vádlott­nak a végtárgyalás során tett s egyáltalában meg nem döntött, sőt Csurcsin Jósza tanú által támogatott vallomása szerint neki a lefoglaltakon kívül egyéb ingósága a háznál nem volt ; midőn tehát azok egészben lefoglaltattak, az a végrehajtási törvény 51. §. rendelkezése ellenére történt, vádlott a nála foganatosított végre­hajtásról annak megtörténte után jóval — csak egy hónap múlva — lett értesítve : oly szabálytalanságok, melyek az egész eljárást eredetileg érvénytelenné tévén, az arról felvett jegyzőkönyv ma­rasztaló ítélet alapjául nem szolgálhat ; a jegyzőkönyvben össze­irt ingóságok birói zár alatt levőknek nem is tekinthetők, s midőn vádlott azokat saját czéljaira fordította, büntetendő cselekményt egyáltalában el nem követett, s az ellene emelt vád alól felmen­tendő volt. A vádlott ellen foganatosított kielégítési végrehajtás

Next

/
Thumbnails
Contents