Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)
27 mert csikladós volt ugyan, de rosz természete nem volt. Ezen kívül Matics Imre és Drimmer János, kik a lovat szintén ismerték, annak rugós természetéről szintén nem birnak tudomással. Végül kizártnak volna tekintendő a ló rugós természete mellett az, hogy alperes lova, mely felperesé mellé már délelőtt II órakor volt a jászolhoz kötve, azt csak délután 3 órakor rúgja meg. Mindezeknél fogva alperest gondatlanság nem terhelvén, s az által a beállott kár okszerüleg elő nem idéztetvén, felperest keresetével elutasítani kellett. Azonban a perköltségek kölcsönös megszüntetését kimondani kellett azért, mert a felhozott körülményekből felperesnek a valószínűség okai szerint azt kellett következtetni, hogy a kár az alperes tulajdonát képező ló rúgása által állott elő, minélfogva roszhiszemü perlekedőnek nem tekinthető. (1894. évi márczius 13. 2317. sz. a.) A győri kir. tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1894. évi április 26. 2126. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete az abban felhívott indokok alapján helybenhagyatik. 15A végrehajtást szenvedett rokona által a végrehajtást szenvedettől megvett, azonban utóbbinál hagyott ingóra az igényper elutasittatott. (1895 október 23. 6522. sz. a.) A galgóczi kir. járásbíróság : Maloger Jánosnak, Reisz József elleni, két ökörnek birói foglalás alóli feloldása iránti sommás perében itélt: Azon esetre, ha felperes arra a pótesküt, hogy azon két ökör, mely Reisz Dávid javára 1892 deczember 29-én lefoglaltatott, azonos azon két ökörrel, melyet felperes 1892 július 7-én Polakovits Ferencztől megvett, leteendi, az 56/93. sz. végrehajtási jegyzőkönyvben fi i. a. összeirt két ökör a foglalás alól feloldatik, ellenkező esetben továbbra is a foglaltató alperes részére birór zár alatt meghagyatik. Indokok: Felperes a kihallgatott tanúival igazolta, hogy a lefoglalt két ökröt a végrehajtás foganatosítását megelőző időben