Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam IV. kötet. (Budapest, 1896)

189 olyan egyénre alkalmazható, a ki lopás büntette vagy vétsége miatt már két izben volt megbüntetve : ennélfogva, mindkét alsófoku biróság ítélete részben meg­változtatik, Markesz István vádlott a Btk. 333. §-ába ütköző s a 534. §. szerint minősülő lopás vétségében mondatik ki vétkesnek s e miatt a Btk. 57., 339. és 341 §-ai alapján, figyelembe véve az alsóbiróságilag mellette felhozott enyhítő körülményeket, a 91. §. alkalmazása mellett két havi fogházra és egy évi hivatal­vesztésre és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére Ítéltetik. 98. A minősített lopások sorozata megállapitja-e a folytatóla­gos bűncselekményt? (1895 deczember 3. 1802. sz. a.) A m. kir. Curia: lopás büntette miatt vádolt Gyáni Ger­gely s László elleni bűnügyben itélt : Tekintve, hogy Gyáni Gergely és László vádlottak a szóban forgó lopásokat az elsőbirósági ítélet indokaiban előadott tény­állás szerint külön akaratelhatározással, különböző időben és a lopás egyik tárgyi elemének — a hamis kulcs használatának — öt izben történt megvalósításával követték el ; tekintve, hogy ily esetben a folytatólagos s ennélfogva egy büntettet képező lopás physikailag ki van zárva s a sértett jog­alany ugyanazonossága sem egységesitheti az önmagukban befe­jezett egészet képező különálló cselekményeket, mert a folytató­lagosság csak egyszerű lopásoknál lehetséges : mindkét alsófoku biróság Ítéletének részben való megváltoz­tatásával Gyáni Gergely és László vádlottak a Btk. 333. §-ába ütköző s a 336. §. 4. pontja szerint minősülő öt rendbeli lopás bűntettében mondatnak ki bűnösöknek. Minthogy pedig mindamellett az alsóbiróságilag javukra felhozott enyhítő körülményre való figyelemmel a másodbiróság által reájuk kiszabott, s most a Btk. 96. s 99. §-ai alapján össz­büntetésként megállapítottnak tekintendő két évi fegyházbünte­tés bűnösségük fokának megfelel : a kir. táblának ítélete egye-

Next

/
Thumbnails
Contents