Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

64 biztosítva, sem a telekjegyzőkönyvben feljegyezve nem lett, meg %era állapitható. Felperes a leánya által alkotott végrendeletet megtámadni akár a külső úgynevezett alaki kellékek hiányának indokából, akár pedig a miatt, mert leánya a szabad végrendel­kezésben megfélemlítés által korlátoltatott, csak abban az esetben van jogosítva, ha a végrendelkezés tárgyát tevő vagyon a vég­rendelet megdőlte esetén, tehát a törvényes örökösödés rendje szerint reá szállott. E tekintetben felperesnek igazolnia kellett volna azt, hogy a keresetbe vett ingatlan jutalékok az örök­hagyóra tőle, vagy az ő apjától, t. i. Wirtz törzsről háromoltak ; ezt azonban a felperes még csak nem is állítja, sőt a lovrini 94 , 1068. és 1233. sz. tjkvek egybevetéséből kitűnik, hogy a kere­setbe vett vagyon néhai Reiter Lajos és neje, Menger Anna után szállott Reiter Jánosra és erről a fentebb említett hagyatéki el­járás utján az örökhagyóra és igy az apai ági vagyon ; minthogy pedig az apai oldalrokonok életben vannak, ezek annak öröklésé­ben a felperest megelőzik. S minthogy e szerint nem szállhat a keresetbe vett vagyon a felperesre még abban az esetben sem, ha a végrendelet esetleg az utóbb említett okokból, vagy azok egyikéből érvény telem ttetnék, nem tekinthető felperes jogosított­nak magának a végrendeletnek megtámadására sem. (1894 ápr. 11. 2158. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság ítélete helybenhagyatik indokainál fogva és azért, mert sem Reiter János végrendeletéből, sem a végrendeleti örökösöknek a hagyatéki tárgyalás alkalmával tett nyilatkozatai­ból meg nem állapitható az, hogy Reiter János gyermekeit, kik­nek egyike akkor csak 10 éves volt, másika pedig még meg sem született, a nekik juttatott vagyon felett való rendelkezésben korlátozni, vagy azok esetleges leszármazóit az öröklésből kizárni akarta volna, ebből pedig, valamint a végrendelet 3. pontjának ama szövegéből, melyben a helyettesítésnél a «gyermek" szóra van fősuly fektetve, okszerűen az következik, hogy Reiter János a felperest csak az esetre kívánta gyermekei után utóörökösül kirendelni, ha azok gyermekkorban a rendelkezési képesség el­nyerése előtt halnának el, ez pedig oly helyettesítés, a mely a másodbiróság helyes indokolása szerint hatályát elvesztette, a

Next

/
Thumbnails
Contents