Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

328 let is, a szerződő felek közül az, a ki a teljesítés helyett kár­térítést követelni kíván, erről a másik felet azonnal értesiteni és ennek, ha ezt az ügylet természete megengedi, az utólagos tel­jesítésre kellő időt engedni tartozik, nem alkalmazandó abban az esetben, midőn a szerződő felek valamelyike már eleve kijelenti, hogy teljesíteni nem fog, mivel ily esetben a teljesítésre való felhívásnak czélja és értelme többé nincs, már pedig a megálla­pított tényállás szerint alperes az ügylet megkötése után annak teljesítését kifejezetten megtagadta, eme kijelentés következtében tehát felperes az idézett 354. §. értelmében eljárni többé nem tartozott. Végül helytelenül alkalmazta a felebbezési bíróság a keres­kedelmi törvény 356. §-a 2. pontjának rendelkezését is, mert ez a rendelkezés nem zárja ki azt, hogy piaczi vagy tőzsdei árral nem biró áruknál is, a minők a jelenleg szóban forgók, a vevő követelhesse fedezeti vétel eszközlése nélkül is a szerződésszegés­ből származott bebizonyítható kárának, melyhez a kereskedelmi törvény 272. §-a értelmében az elmaradt haszon is tartozik, meg­térítését. Már pedig tekintve, hogy a fentebbiek szerint tényként van megállapítva az, hogy alperes a felperesnek eladott, de nem szál­lított atlasz serget másnak méterenként 35 krjával, tehát a szer­ződési vételárnál (27 krnál) méterenként 8 krral magasabb áron eladta, ennek a nyereségnek a megtartására pedig a szerződés­szegő alperes jogosítva nincs : ennek, vagyis méterenként 8 krnak és igy a vétel tárgyát képező 2640 méternél összesen 211 frt 20 krnak, mint bizonyított kárnak a megtérítését felperes a szer­ződésszegő alperestől a kereskedelmi törvény 353. §-a alapján jogosan követelvén, a felebbezési bíróság ítéletének részbeni meg­változtatása mellett, alperest az emiitett 211 frt 20 krnak, a mely összeg után kamatot felperes nem is követelt, mint a kere­set főtárgyára nézve túlnyomó nagyrészben pervesztest az 1893. évi XVIII. tcz. 204., illetve 108., 109. és 110. §-ai értelmében a perbeli, felebbezési és felülvizsgálati eljárási költségnek fizeté­sére kötelezni kellett. Felülvizsgálati kérelmének egyéb részével azonban felperest el kellett utasítani, mert a keresk. törv. 353. §-a alapján csak a

Next

/
Thumbnails
Contents