Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)
324 a részét, mely szerint alperest no frt 42 kr. tőke, annak kamata és a perköltség fizetésére kötelezte, helybenhagyja, egyebekben megváltoztatja és felperest 3 frt tőke s ennek kamataira irányuló keresetével elutasítja. Indokok: Nem osztja ugyan a kir. tábla az elsőbiróságnak azt a kijelentését, hogy a szerződés teljesitése helyéül, illetve az áru átvételi helyéül Gyöngyös lévén tekintendő, az áru alperes által az árunak a gyöngyösi vasútállomáson történt feladása által átvettnek és nem kifogásoknak tekintendő, mert a per adataiból kitűnik, hogy alperes az árunak átvétele előtt annak egy más meghatározott helyre (Boroszlóba) leendő elszállítása iránt különösen rendelkezett és felperes alperesnek ezen intézkedéséhez az által, hogy az árut Gyöngyösön, habár alperes neve alatt is, Boroszlóba czimezve feladta, hozzá járult, ebből következik, hogy az árunak Gyöngyösről más helyre elszállítása mindkét szerződő félnek megegyező akarata folytán eszközöltetett, és hogy így a vételügylet, ha az eredeti megállapodás szerint helyi ügylet lett volna is, a feleknek az eredeti megállapodástól eltérő ezen ténye folytán a keresk. törv. 346. §-ában meghatározott helykülönbség melletti ügyletté alakult át. Minthogy pedig alperes a felperes által szállított árura nézve csakis annak Boroszlóba történt megérkezésekor jutott abba a helyzetbe, hogy azt megvizsgálhassa^ a neki máshelyről küldött árunál magára az ügyletre vonatkozólag a keresk. törv. 346. §-ának intézkedése nyer alkalmazástNem változtat ezen az a körülmény, ha valónak vétetik is, hogy a szerződés teljesitése helyéül nem Boroszló, hová a szállítás történt, hanem Gyöngyös köttetett ki, mert a keresk. törv. 346. §-a nem jelöli meg azt a helyet, a hol a vevő a neki más helyről küldött árut átvenni s annak megvizsgálását teljesíteni köteles, mert vevő ezen kötelezettségének csakis azon helyen tehet eleget, a hol először jutott abba a tényleges helyzetbe, hogy az árut megvizsgálhassa, a miből nyilvánvaló, hogy az árunak az eladó részéről a teljesítés helyén történt jogi átadása nem esik össze minden esetben és szükségképen a vevőnek azzal a cselekményével, a melylyel a neki más helyről küldött árunak tényleges átvételét teljesiti. Ezek szerint alperes a neki más helyről küldött árut jogosítva volt a keresk. törv. 346. és 347. §-ai intézkedései-