Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

292 kellett. De H. K. I, R. 07. §-a és az 1840: VIII. tcz. 16. §-ai rendelkezéseiből kétségtelen, hogy az özvegyet férje hagyatékából társadalmi állásának és vagyoni viszonyainak megfelelő özvegyi lakás és eltartás illeti meg, melyet a férj még végrendeletileg sem korlátozhat, s e szerint eldöntés tárgyát csak az képezheti, kötelezhető e az özvegy a törvényes örököstől a lakás és eltartás természetbeni kiszolgáltatását elfogadni, korlátolhatja-e erre a férj az özvegyi jogot, s ha az özvegy a közös háztartásból ok nélkül eltávozik, elveszti-e igényét a lakás s eltartásra, s mi felel meg, figyelemmel az örökhagyó társadalmi állására és vagyoni viszonyaira, az özvegyi tartás egyenértékéül ? Az özvegyi jog az 1840. évi VIII. tcz. 16. §-a szerint tartás­ból, lakásból, ruházásból és esetleg kiházasitásból áll. Ezt a jogot a férj még végrendeletében sem korlátolhatja, de még kevésbé szabályozhatja akként, hogy az özvegy a lakást és eltartást az örökhagyó örökösétől természetben és közös háztartásban vegye igénybe ; mert az örökhagyónak netáni ily értelmű intézkedése az özvegyi jog szellemével és a jog szabad gyakorolhatásának alap­feltételével ellenkeznék; a miből következik, hogy az özvegy sem a természetbeni eltartást közös háztartás mellett elfogadni nem tartozik, sem a közös háztartásból való távozása által tör­vényszerű özvegyi jogát el nem veszti. A mi már most a felperesi özvegyi tartásra megállapítandó évi járadék mennyiségét illeti, itt nem az a kérdés, mennyi for­dittassék a hagyaték jövedelmeiből a terhek esetleges törleszté­sére, hanem egyedül az, hogy jogosan és méltányosan mennyit igényelhet az özvegy a maga tartására társadalmi állásához és vagyoni viszonyaihoz mérten ? A birói becsű szerint 10029 hagyatéki teherrel szemben az örökhagyó hagyatéka 27400 frt értéket képvisel, mely 2388 frt nyers jövedelmet és a hagyatéki terhek kamatait betudva, 1617 frt évi tiszta jövedelmet hajt; s minthogy pedig az özvegynek lakása, eltartása évenkint a felperesi szakértő szerint 1200 frtra, az alpe­resi szakértő szerint 400 forintra, és a bírósági szakértő szerint 720 frtra tehető, figyelemmel arra, hogy az örökhagyó jómódú földmives volt, s hogy a hagyaték évenkint 1617 frtot jövedel­mez, az özvegyi eltartás egyenértékét a szakértők beesőjének

Next

/
Thumbnails
Contents