Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

70 bocsátotta rendelkezésére, azonban az ügynök kezéhez történt ren­delkezésre bocsájtás rendszerint joghatálylyal nem bir, az csak akkor tekinthető joghatályosnak, ha erről az eladó kellő időben szintén értesítve lett, de ez az alperes által becsatolt B. alattival van a jelen esetben megczáfolva, mert az F. alatti szerint 1892. évi deczember 24-én átvett áru rendelkezésre bocsátásáról febr. havában lőn felperes értesítve. Igaz ugyan, hogy alperes azt is felhozta, sőt egyoldalú föesküvel is bizonyítani óhajtotta, hogy Neumann Jakab mint ügynök a jelen esetben a rendelkezésre bocsátás átvételére fel volt jogosítva, azonban maga azt adja elő, hogy erről ő tudomással nem bírt és mivel sincs valószínűsítve, hogy felperes ügynökét ily széles hatáskörrel ruházta volna fel ; ez okokból a bíróság alperes ezen védekezését figyelembe nem vette. Minthogy pedig ezek szerint alperesnek az áru rendelkezésre bocsátására alapított védekezése figyelembe nem vehető, az egyébként nem kifogásolt áru vételárában őt feltétlenül elmarasz­talni kellett. (1894 október 4. 13103. sz. a.) A kassai kir. itélő tábla: az elsőbiróság ítéletét megváltoz­tatja és az alperest viszonkeresetének elutasításával a kereseti 82 frt 10 kr. tőkének felperes fizetésére csak az esetben kötelezi, ha a felperes ügynöke Neumann Jakab személyében leteszi a fő­esküt arra, hogy az alperes az ő (Neumann Jakab) közvetítésével a felperestől megrendelt cognac-árut annak a vasúttól 1892. évi decz. 24-én részéről (az alperes részéről) történt kiváltásától szá­mítandó 8 napon belül neki (Neumann Jakabnak) rendelkezésére nem bocsátotta ; ellenkező esetben felperest keresetével elutasítja és ugyanőt, az alperes viszonkeresetének helyt adva, 2 frt 70 kr. fuvardíjnak és az áru fekbére fejében 1892 decz. 24-től annak visszavételéig hetenkénti 5 kr. összegnek az alperes részére meg­fizetésére kötelezi. Indokok: Az alperes a kereset ellen kifogásképen azt hozza fel, hogy ama cognac-árut, melynek vételárát a felperes tőle kö­veteli, mint használhatlant, az E. alatti számlában szabott 8 napi határidőn belül a felperes ügynöke Neumann Jakabnak, ki utján .a megrendelést vette, rendelkezésére bocsátotta. A felperes tagadja, hogy ügynöke, Neumann Jakab, az áru ^rendelkezésére bocsátásának nevében való joghatályos elfogadására

Next

/
Thumbnails
Contents