Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam III. kötet. (Budapest, 1896)

77 vehetők, mert azok részint közvetlen tapasztalatból nem vallottak és részint egymással ellenkezők. Oly ténykörülményeket, melyekből kétségtelenül következtetni lehetne, szintén nem bizonyítottak. A felperesek által csatolt 3'/. alatti, az alperes által csatolt 4'/. a. pedig a perben a peres felek között figyelembe nem jöhet, mert az F. alatti által csak az alperesi társaság beiső viszonyai rendez­tetnek és az kormányhatósági megerősítés nélkül harmadik sze­mélyek irányában hatálylyal nem bír s mert a 4. alatti ugyan­csak ezen okból, de azért is, mert elkésve keletkezett, a peres felekkel szemben épen nem, hanem legfeljebb az alperesi (hit­község elöljárósága) társaság elöljárója és a társaság tagjai közt felmerülendő kérdésekben jöhetne figyelembe. A fentiek szerint a felperes által alperesnek xMayer Henrik személyében kinált azon főeskü, hogy az alperesi hitközség nem az F. alatti szerint alakult s nem e szerint áll fen stb., tehát mint nem ügydöntő mellő­zendő volt. Tekintve azonban, hogy felperes alperest ama döntő tény­körülményre, hogy nem való, miszerint a kérdésben levő 600 frtnyi összeget felperes jogelődjének Mathei János sajátjából különadta, megkínálta alperest a főesküvel, ezen főesküt alperesnek a prts 230. §. alapján megítélni s a per kimenetelét ezen eskü le vagv le nem tételétől függővé tenni kellett. (1893. évi márczius 29. 7310. szám alatt.) A budapesti kir. itélő tábla: A kir. itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével feltétlenül elutasítja. Indokok: A baptista hitfelekezetnek a törvényhozás által sza­bad vallásgyakorlatra engedély nem adatott s a peres felek által a tárgyalás során előadottakból is kitűnik, hogy az alperesként perbe idézett budapesti baptista hitközség mint ilyen, megalakulva nincs is ; azt pedig, hogy mint magántársulat törvényes módon megalakult volna, a felperes nem bizonyította, sőt a per adatai­ból az is következtethető, hogy kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal nem rendelkezik. Ezek szerint tehát az alperes gyanánt perbe idézett budapesti baptista hitközség jogi személy­nek, Mayer Henrik pedig az ő képviselőjének tekinthető nem lévén, a felperest keresetével alperesség hiányából el kellett uta­sítani. (1894 februr 28. 4499- sz. a.)

Next

/
Thumbnails
Contents