Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)
2o; mint Ü. L. tanúnak vallomása alapján bizonyítottnak vehető az is, hogy sértett, ha komolyabb, erélyesebb ellentállást fejtett volna ki, a vádlottól menekülhetett volna ; és valószínűvé van téve az, hogy miután a vádlott akkor kényszeritette a sértettet a vele való lemenetelre, a mikor ennek szolgálatadója még haza nem érkezett, és neki a házat elhagynia nem volt szabad, az ellenkezés nyilvánítását csupán a szolgálatadója előtti önigazolásul szolgálandó mentségre és nem különben a szégyen palástolására használta. Ily körülmények között tehát vádlott cselekménye nem vonható a Btk. 323. §-ának intézkedése alá és vádlott a személyes szabadság vétségének vádja alól felmentendő volt. A könnyű testi sértés vétségében azonban vádlott bűnösnek volt kimondandó, mert habár a sértett később vádlottnak durva bánásmódját önként tűrte, mégis tény az, hogy vádlott sértettet magával vonszolta és oly szándékos cselekményt követett el, mely a sértettnek orvosi látlelettel igazolt 5—6 nap alatt gyógyulandónak jelzett testi sértését eredményezte ; a minek ekkép történtét az a körülmény is támogatja, hogy ugyanakkor a sértett réklije és szoknyája eltépetett. (1894 ápr. 23. 811. sz. a.) A m. kir. Curia : a kir. itélő tábla ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. 93Annak bizonyítása, hogy valamely ügylet már eleve a szállításnak tényleges teljesítését kizáró szándékkal jött létre, hogy tehát az csupán a szállítási határidőben a szerződésszerű és a tőzsdei ár között mutatkozó különbözetnek érvényesítésére irányult, az ezeket állitó felet terheli. A bizományos a keresk. törv. 369. §-a szerint csupán a megbízó utasítása alapján eljárni tartozik, de nem köteles kutatni annak szándékát a tekintetben, hogy az a valóságos szállításra irányul-e. (1895 ápril 5. 377. sz. a.) A debreczeni kir. törvényszék mint csődbíróság: Dr. Hein József ügyvéd által képviselt Jac. Freund bécsi czég felperesnek, dr. Kola János ügyvéd mint tömeggondnok által képviselt