Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)

205 tetésül 4 havi fogházra, 5 frt pénzbüntetésre és egy évi hivatal­vesztésre itéli. Ellenben a Btk. 232. §-a 1. pontjába ütköző erő­szakos nemi közösülés bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: P. E. azt panaszolja, hogy vádlott őt f. évi aug. 16-án este fél 10 óra tájban, a panaszos szolgálatadó gazdája P. L-né udvarán megtámadta, megragadta, káromlások közt huzta-vonta kifelé az utczára s mert sértett ellenkezett, 3 izben arczul is ütötte és kilökte az ajtón az utczára és itt, habár sértett mindent elkö­vetett, hogy az előtte ismeretlen embertől megszabaduljon, sirt, földre guggolt, segítségért kiabált, vádlott mégis erőszakkal magá­val vonszolta, majd karjánál, majd szoknyájánál fogva húzta, rán­gatta és lökdöste és a közben réklijét és szoknyáját összetépte ; a tettleges bántalmazás következtében az orvosi látlelettel is igazolt könnyű testi sértést is ejtett rajta. Ily folytonos küzdés mellett értek vádlott lakásához ; itt az istállóba behúzta, hogy ne is kiabál­hasson, fejét mellének szorította, fekhelyére rántotta és ellenállásai daczára vele nemileg közösült. Csak a LL J. és illetve Sch. L. által értesített csendőrök és éjjeli őrök szabaditák ki az istállóból. Vádlott a tárgyalás során tagadta, hogy P. E.-t akarata elle­nére, erőszakkal és fenyegetéssel vezette volna el és állítja, hogy sértettel az eset előtt már 3 hónappal szerelmi viszonyban állott, vele többször is közösült, a jelzett alkalommal is magának sér­tettnek felhívása folytán jelent meg P.-né udvarán érette ; igaz ugyan, hogy sértett nem akart mindjárt jönni, hanem várakozásra kérte, de vádlott boros fejjel lévén, nem akart várni, megfogta a leányt karjánál fogva és vitte magával a nélkül, hogy sértett ellent­állott volna ; utóbb útközben el is ereszté a leányt és az önként ment vele az istállóba s hogy itt vele ezúttal közösült volna, nem emlékezik, mert boros volt. Végül tagadta, hogy sértetten testi sértést ejtett volna. A kir. törvényszék vádlott részleges beismerésével sértettnek, valamint K. A., Zs. P. ugy H. J. tanuknak hit alatt tett vallo­másával kétségtelenül beigazoltnak látta, hogy vádlott P. E.-t csakugyan ennek akarata ellenére, erőszakkal és fenyegetéssel és tettleges bántalmazással kényszeritette a vele való távozásra. Mmtán azonban T. Gy. és S. B. tanuk sértett tagadásával szemben bizo-

Next

/
Thumbnails
Contents