Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)
2C4 továbbá tekintve, hogy ezek szerint a Goldman Ernő által segédei fizetéséből levont és ez által a szolgálatában álló Bachl Ferencznek a pénztárba váló befizetés végett átadott 200 frt is már a pénztárnak tulajdonát képezte ; tekintve, hogy Bachl Ferencz tudta azt, miszerint ezen 200 frt a segédek fizetéséből a nevezett pénztár részére lett levonva és hogy ő ezen összeget a pénztárba be nem szolgáltatta, hanem ezt saját czéljaira fordította, azt az állítását pedig, hogy Goldman Ernő néki ugyanilyen összeggel tartozván, ő ezen összeget követelése fejében tartotta meg magának, mivel sem igazolta, és végre tekintve, hogy az előadottak szerint Bachl Ferencz nem a munkaadója, hanem a pénztár tulajdonát képező pénzösszeget tartotta meg magának és hogy ennélfogva Goldman Ernő sértett félnek nem tekintethetvén, Bachl Ferencz elleni bűnvádi eljárásnak megindítása sem függ az ő indítványától és hogy ekkép a jelen esetben a Btk. 358. §-nak végbekezdése sem nyerhet alkalmazást ; mindezeknél fogva Bachl Ferencz ellen a többször emiitett 200 frtnak jogtalan eltulajdonítása által elkövetett, a Btk. 355. §-ba ütköző és a 356. §. szerint minősülő sikkasztás bűntettének jelenségei forogván fen, az alsóbirósági végzések Bachl Ferenczre vonatkozó felebbezett részeinek részben való megváltoztatásával, nevezett Bachl Ferencz sikkasztás büntette miatt vád alá helyeztetik, a budapesti kir. ítélő tábla végzésének egyéb része pedig az abban az elsőbiróság végzéséből elfogadott indokoknál fogva helyben hagyatik. 92. Személyes szabadság megsértése ? (1895 május 2. 1519. sz. a.) A kaposvári kir. törvényszék: J. I; ügyvéd által védett, erőszakos nemi közösülés büntette és könnyű testi sértés vétsége miatt vádolt B. J. (21 éves, földmives) vádlottat P. E. sérelmére elkövetett, a Btk. 323. §-ába ütköző s ugyanezen §. szerint büntetendő személyes szabadság megsértésének, ugy a Btk. 301. §-ába ütköző s a Btk. 302. §-a első bekezdése szerint büntetendő könnyű testi sértés vétségeiben bűnösnek mondja ki és ezért őt összbün-