Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam II. kötet. (Budapest, 1895)

*7 részben megváltoztatja akként, hogy az elsőbiróságilag kiszabott büntetést mellőzve, vádlottat a terhére eső eme kihágás miatt, a hivatkozott §. alapján 8 napi elzárásra itéli, egyébként ugyanazt az ítéletet helybenhagyja. Indokok: Minthogy vádlott, mint volt községi segédjegyző a kérdéses hamisítványt vallomásából kitűnően is, cselekménye tör­vénysértő voltát ismerve, tehát nagyobb fokú büntudatossággal használta s igy cselekménye a felhozott enyhítő körülményeknek kellő méltatásával is súlyosabb beszámítás alá esőnek jelentkezik : vádlottnak büntetését a rendelkező részben kitett módon súlyos­bítani kellett. Egyébként ugyanaz az ítélet az abban felhozott vonatkozó indokai alapján hagyatott helyben. A m. kir. Curia: Az 1883. évi VI. tcz. 7. §-ban megjelölt esetek egyike sem forogván fen, a vádlott felebbezése visszauta­sittatik. II. (1895 jan. 9. 12247. sz. a.) A kecskeméti kir. törvényszék: Ezen vizsgáló bírói jelentés az iratokhoz csatoltatik és tekintettel arra, hogy az iratokat a vizsgáló biró azon okból terjeszti be, mert a 7090/94. k. ü. sz. inditványnyal egyet nem ért, mert szerinte nem a Btk. 391. §-a alá eső közokirathamisitás, hanem a Kbtk. 71. §-a alá eső s a járásbíróság hatáskörébe tartozó közbiztonság elleni kihágás forog fen, ezen kir. törvényszék végzésileg kimondja, hogy miután K. S. iskolai bizonyítvány meghamisitása miatt van feljelentve, a hol természetszerűleg kizártnak tekinthető az, hogy panaszlott tudatá­ban lett volna annak, hogy ez által valakinek kárt okoz, vagy telté­ből valakire kár hárulhat, de a nagyobb büntetés ezen cselek­ménynyel szemben nem is indokolható és épen ezért a Btk. 391. §-a a jelen esetben nem alkalmazható, mivel ezen §-nál a bűn­cselekménynek egyik főismérvét az esetleges kár képezi, ez okból, mivel a kir. törvényszék a Kbtk. 71. §-a alá eső bűncselekményt látja fenforoghatónak, a jelentés az 1880. évi XXVII. tcz. 40. és 41. szakaszai alapján hatásköri ellátás végett jogerő után a kecs­keméti kir. járásbírósághoz tétetik át. A budapesti kir. itélő tábla : A kir. itélő tábla az elsőfokú

Next

/
Thumbnails
Contents