Döntvénytár. A felsőbíróságok elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. III. folyam I. kötet. (Budapest, 1895)
224 ifj. dr. Bamberger Béla ügyvéd által képviselt Singer Lázár és fia czég mint végrehajtató és Alberdam Sámuel, mint végrehajtást szenvedett alperesek ellen ingóságnak zár alól leendő feloldása iránti perében következőleg itélt : Felperes követelésével elutasittatik. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy az 50592/92. számú végrehajtási jegyzőkönyv szerint lefoglalt óvadék, illetve ama takarékpénztári betéti könyv, mely az Alberdam, Holpert és Löwinger czég által a m. északkeleti vasút, illetőleg a m. kir. államvasutak részére teljesitendő talpfa-szállitás óvadéka gyanánt letétetett, végrehajtást szenvedő Alberdam Sámuel tulajdona soha sem volt, hanem habár azt felperes nevezett czégnek kiadta, előbbi tulajdonában maradt, s arra az óvadékot tartó, illetve bir^ laló vasúton kivül és illetőleg az óvadéki jelleg megszűnte utáni időre, hatályosan csakis felperessel szemben érvényesíttethetnék zálogjogot nyújtó foglalás, azaz, hogy az Alberdam Sámuel tartozásának lefedezésére foglalható nem volt. Azon döntő körülmény, hogy a lefoglalt érték felperes tulajdona maradt, magával az óvadék gyanánt való letétellel ellentétben állónak nem tekinthető ugyan, azonban megállapítottnak csak az esetben vétethetnék, ha maga a jelzett érték vagy egyenesen a vállalkozók helyett felperes által, vagy utóbbi tulajdonjogának fentartására vonatkozó nyilatkozat feljegyzése mellett tétetett volna le. Fentartás nélkül kibocsátott takarékbetéti könyv jogi természetének folyománya, hogy a ki a könyvet felmutatja, a könyvben jelzett összeg felvételéhez korlátlan joggal bir : a könyv épen ezen természeténél fogva képez egyáltalán értéket. Magával az óvadék birlalójával szemben az az ennek javára a letett betéti könyvecske csak ugy felel meg az óvadéki rendeltetésnek, ha vagy általában a birlaló által érvényesíthető, azaz a bemutató által készpénzzé tétethetik, vagy ha fentartással bocsáttatván ki, az óvadék által biztosított fél azon helyzetbe juttatik, hogy a készpénzzé tételt akadály nélkül eszközölhesse. A jelen esetben a fenébb eldöntöttnek jelzett körülmények fenforgóknak nem bizonyultak. Sem a kihallgatott tanuk nyilatkozataiból, sem a vasúti igazgatóság becsatolt irataiból meg nem állapitható az, hogy a lefoglalt értéket felperes a vállalkozók helyett sajátjaképen tette le, vagy tulajdonjoga