Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. 11 nem vitás tényállás szerint az elsőrendű felperes felesége 1927. április hó 11-én az alperes klinikáján a másodrendű felperesnek adott életet, akinek koraszülött voltára tekintettel a mesterséges melegítővel való kezelését alkalmazták. A melegítőkészülék egy réztartályból állott, amelybe forró vizet bocsátottak, s a tartályra helyezték a megfelelően bepólyált csecsemőt. A szülésznők egyike este nyolc órakor helyezte az új szülöttet a melegítőedényre, s bár a csecsemő állandóan sírt, csak körülbelül három óra eltelte után bontotta ki a szülőanya a pólyát, amikor megállapíttatott, hogy az újszülött másodrendű felperes testének hátsó felén, különösen mindkét fartájékán — az orvosszakértői vélemény szerint — az úgynevezett másodfokú égési sebeken túl a bőr mélyebb rétegét is illető súlyosabb sérüléseket szenvedett. E tényállásból kétségtelenül áll, hogy a másodrendű felperes súlyos testi sérülése az alperes által fenntartott gyógyintézetben keletkezett, s hogy azt sem a károsult gondatlansága, sem másnak elháríthatatlan cselekménye, sem pedig erőhatalom nem idézte elő, hanem a baleset egyedül a klinikai kezelésnek volt közvetlen következménye, akár a használt szerkezet hiányosságából, akár a kezelő alkalmazottak mulasztásából keletkezett is a kár. A magánjogi igény érvényesítése tekintetében közömbös, hogy az esetből kifolyóan büntető eljárás alá vont szülésznőket a bíróság a vád alól jogerősen felmentette azzal a megokolással, hogy a vádlottak gondatlansága vagy bármilyen mulasztása és a sértett csecsemő égési sérülése között az okozati összefüggés teljes bizonyossággal nem volt megállapítható. Közömbös pedig ez egyrészt azért, mert a sérülést okozott gondatlan eljárást vagy mulasztást elkövethette a vádlottaktól különböző más személy, az alperes klinikájának bármely más alkalmazottja is, másrészt mert a kellő gondosság kifejtése esetében a baleset nyilván nem következett volna be. Az előadott irányadó tényállásra áll tehát a Kúria 84. sz. teljes-ülési határozatának (P. H. T. 535. sz.) az a szabálya, amely szerint a felelőssége elhárítása végett az alperest terhelte volna annak a bizonyítása, hogy az alkalmazottainak megválasztásánál, s amennyiben utasításra vagy a tennivalók teljesítéséhez eszköz nyújtására volt szükség, ennél is a kellő gondosságot kifejtette, vagy hogy a kár a kellő gondosság mellett is bekövetkezett volna. Az előbbit azonban az alperes nem bizonyította, az utóbbi feltevés pedig a jelen esetben nyilvánvalóan alaptalan. Ezért az alkalmazottak károsító cselekményéért vagy vétkes mulasztásáért, esetleg pedig a tennivalók teljesítéséhez szük-