Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

114 Magánjogi Döntvénytár. Indokok : A felperesre kivetett kereseti és jövedelmi adókat az alperes közvetlenül az adóügyi hatósághoz fizette be, az tehát a felperes kezéhez be nem folyt. Ebből okszerűen következik, hogy a felperes valóságos jövedelme az adó nélküli összegben volt a felek egymás közötti viszonyában is megrögzítve, az 1910/1920. M. E. számú rendelet 9. §-ának helyes értelmezésével tehát a munkaadó által a munkavállaló helyett fizetett adók összege nem eshetik a felhívott 9. §-ban meghatározott «munkabér» fogalma alá, ezért a végkielégítés kiszámításának alapjául szolgáló munkabérbe be sem számítható. Téves tehát a felperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy ha az alperes a szóban levő adókat helyette fizette, ez annyi mintha neki fizette volna, mert az alkalmazott keresete után tényleg kivetett adó szükségszerű fizetésével az alkalmazott által szabadon felhasználható javadalmazás minden körülmények között csökken, akár a munkaadó, akár közvetlenül az alkalmazott részéről történik az adók tényleges befizetése. A tényleges és minden más körülménytől függetlenül, tehát szükségszerűen előálló jövedelemcsökkenés a tényleges javadalmazás szempontjából figyelembe nem jöhet. A fellebbezési bíróság ama döntése ezek szerint, amellyel az alperes által felperes helyett, nem vitásan, évi 480 pengőben fizetett állami adók összegét a végkielégítés alapjául szolgálható javadalmazás- összegszerű megállapításánál számításon kívül hagyta az 1910/1920. M. E. számú rendelet 9. §-ában foglalt anyagjogi rendelkezésének megfelel. Az állandóan követett bírói gyakorlatban megnyilvánuló jogszabály értelmében (. . . Mint a fejben II. alatt . . .). De nem is vitás a peres felek között, hogy az 1923. év folyamán juttatott saroktelket a felperes az őt valóban megilletett járandóságokon felül kapta. Azonban vitás volt a saroktelek juttatásának a célja és a rendeltetése. (. . . Mint a fejben III. alatt . . .). Ezért a Pp. 269. §-a értelmében a vitatott ajándékozás tényét a felperes volt köteles bizonyítani. = Ad II—III. : V. ö. a remxinerációra vonatkozó gyakorlattal (PHT. 777. és 778. számú E. H-ok stb.). 122. Az ellenszolgáltatás igérése és elfogadása közalkalmazotti állásba juttatásért olyan kikötés, amiből bírói úton érvényesíthető kötelem nem származhatik. (Kúria 1934. máj. 30. P. VI. 6098/1933. sz.)