Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVII. kötet (Budapest, 1935)

Magánjogi Döntvénytár. 91 ban a többi összes kiadások és leírások, mert amely bérleti tárgynyers bevételei az ilyen tételekből előálló aránylag nagy összegek fedezését és még ezenfelül nyereség elérését is lehetővé teszik, annak bérét ezek leszorításával is megfelelő magasabb összegben megokolt megállapítani. Sem a bruttó-, sem a netto-jövedelem bizonyos százalékában nem volt a bér meghatározható, mert az A) jelű alapszerződésben is erre való tekintet nélkül volt a bér meghatározva. A nyers bevételekhez tartozó bevételek meghatározásához, az ellenőrzés módozatainak a megállapításához a felek megállapodása szinte elkerülhetetlenül szükséges volna. A tőkehozadék százalékában való megállapítás sem látszik megfelelőnek, mert a gyógyfürdőre nézve összehasonlításra alkalmas adatok hiányoznak is, másféle ingatlanok értékéhez vagy éppen pénztőkéhez igazodó jövedelem százalékos aránya pedig itt irányadó nem lehet. Egyebekben utalás történik a fellebbezési bíróság indokolására (ítéletkiadmány X. rész, 47—58. 1.). A lejárt bérrészletek fizetése módját illetően a kir. Kúria szintén a méltányosságot találta alkalmazandónak. A magasabb fizetés kezdőidőpontjául ugyanettől vezéreltetve 1931. évi október hó 1. napját azért határozta meg, mert a P. VI. 989/1931/15. sorszámú részítéletben vált az alperes előtt kétségtelenné, hogy magasabb bérfizetésnek van helye, és ekkor számolnia kellett azzal, hogy az ítélet kihirdetése napját (1931. évi július hó 2-át) követő bérnegyed elejétől, 1931. évi október hó 1-től már bekövetkezik a bér felemelése és a rendes kereskedő gondosságával a kellő fedezetről való gondoskodást szem előtt kell tartania. De a korábbi időre nézve a helyzet és megítélés az ellenkező. A kereset indításától, sőt ezt megelőzően 1923-tól kezdődően magasabb bér visszamenőleg való megítélése az alperes tönkretételére lenne alkalmas. Ami merőben ellentétben állana a gazdasági lehetetlenülés következményeinek alkalmazásában vezérelvül szolgáló méltányossággal. A kir. Kúriának a gazdasági lehetetlenülés alapján bér mérséklése iránt előtte folyt ügyekben elfoglalt álláspontja szerint az üzletek bérlője ellenében a bérbeadónak felmondási jog nem engedhető, ha a bérlőnek fontos létérdeke fűződik a bérlemény megtartásához, mint a jelen esetben, és ha a szerződés módosított fenntartásával a bérbeadó lényeges sérelme nélkül a lehetetlenség megszüntethető (P. VI. 149/1933., illetve 5538— 1933. ; P. VI. 3098/1933.). A jelen esetben ugyan most a bérbeadó szorul jogvédelemre. Mindazonáltal a jelen esetben is indokolt a figyelem az alperes részvénytársaság létérdekére, amely éppen a felperes fürdőjének a bérlete és hasznosítása céljából