Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)
-28 Magánjogi Döntvénytár. 28. Ha az eladó a vevő által átvállalt jelzálogos tartozást a vevő mulasztása következtében volt kénytelen kifizetni, az eladó megtérítési követelésével szemben a vevő nem hivatkozhatik arra. hogy a megtérítésre a szerződés szerint csak a jelzálogjog törlése esetén köteles. (Kúria 1932. dec. 16. P. VI. 5872/1931. sz.) Indokok : A felperes keresete lényegileg azon alapul, hogy az alperes megszegte az A) szerződést azzal, hogy az általa átvállalt 10,000 pengős jelzálogos követelés kamatait nem fizette ki pontosan, s ezzel okot adott arra, hogy F. Sándor ezt a követelést felmondja, továbbá, hogy az alperes ezt a 10,000 pengőt és kamatait a jelzálogos hitelezőnek a felmondás után sem fizette ki, minélfogva a felperesek kénytelenek voltak a b-i házukat eladni, sőt, hogy az alperes a felpereseknek nem fizette ki sem 1930. évi január hó 1-én, sem pedig az 1931. évi január hó 1-én a 10,000 pengő ama részét sem, amelynek kifizetése őt abban az esetben is terhelte, ha a felperesek az A) szerződés 6. pontja értelmében önként maguk fizetnék ki a 10,000 pengő jelzálogos tartozást, amit — nem önként ugyan, de a jelzálogos hitelező felmondásának a nyomása alatt s nem egészben ugyan, de felerészben az 1929. év folyamán meg is tettek, végül, mert nem fizette ki a felperesnek az ezek által kifizetett tőke után nekik az A) szerződés 6. pontja szerint járó kamatokat. Az alperes eme mulasztásai a felperesek szerint az ő javukra most már az egész 10,000 pengőt lejárttá tették. Az alperes a felperesek keresetével szemben azzal védekezett, hogy a felperesek nem fizették ki az egész 10,000 pengős jelzálogos tartozást, hogy nem is értesítették őt kellő időben a jelzálogos tartozás felmondásáról, hogy nem kínálták fel neki a jelzálogos tartozás kifizetett részére vonatkozó törlési engedélyt, hogy az alperes több lejárt és jogerősen megítélt ellenkövetelését nem egyenlítették ki. Az alperes ezeknek a beszámítását kérte, s álláspontja szerint azok beszámítása után az ő terhére törlesztetlen kamattartozás nem mutatkozik. Elutasítandók szerinte a felperesek azért is, mert a felperesek az ingatlant — a már említett 10,000 pengős jelzálogos tartozástól eltekintve —: tehermentesen idegenítették el és nem gondoskodtak arról, hogy a vásárolt ingatlanon bekebelezett Sz. Júlia-féle 1250 pengő a telekkönyvből töröltessék. A felperesek bizonyítani akarták, hogy a hitelező F. Sándor aDj alatti levél előtt, külön levélben a kölcsönt — hivatkozással az alperes kamatfizetési késedelmére— felmondotta, továbbá,