Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)

112 Magánjogi Döntvénytár. hogy a felperes és tulajdonostársa, ilyen helyzetben, a nélkül, hogy az alperest a további építkezésre felhívta vagy a miatt vele szemben bármiféle jogfenntartással élt volna, a megmaradt telkeit az 1926. évben eladta. Ezen eladás fényéből pedig okszerűen következtethető, hogy azt a célt (értékemelkedést), amit az eladók a szerződéses kikötéssel elérni kívántak, a telkeikért az 1926. évben kapott vételárral elértnek látták, és az alperes eddigi teljesítéseivel, a szerződést egészében teljesítettnek elfogadták. Ily körülmények között pedig a bontó feltétel teljesülése folytán, a felperesnek a kereseti ingatlanrésznek a visszakövete­séhez való joga megszűnt. = A döntés érdekes példája a szerződés mögötti érdekállás vizsgálatának. 1T7. Ha valaki idegen telken épít, úgy az éfület az ingatlan tulajdonosáé lesz, kivéve akkor, ha a beépítés értéke nagyobb, mint az ingatlanoknak a beépítés előtt való értéke, amely esetben, ha a telek tulajdonosa az épít­kezésről tudott és ahhoz hozzájárult, illetve tudomásul vétele után az építkezés ellen nyomban nem tiltakozott, úgy a beépítés folytán az ingatlan az építtetőé lesz és a telek tulajdonosa az ingatlanoknak a beépítés előtt volt értékét igényelheti. (Kúria 1933 -űn 22 p y 5m/im sz ) = Hasonló : Jogi Hirlap III. 797. A MTK. 546. §-a az vaedificium solo cediU elve alól akkor sem tesz kivételt, ha a telektulajdonos beleegyezésével beépített anyag értékesebb a teleknél. 118. Az 1928: XII. te. 3. §-ában megállapított egy évi határidő nem elévülési, hanem olyan magánjogi záros határidő, amelynek elteltével maga az átértékelés iránti jog enyészik el; e határidő tekintetében tehát az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók. (Kúria 1933 ápr 27 p yi 5626/1931 sz ) = Állandó gyakorlat. 119. A jogtudó meghatalmazott által aláírás előtt el nem olvasott oly írásbeli nyilatkozat, amely a felek közötti megállapodással nem ellentétes, a meghatalmazót kötelezi

Next

/
Thumbnails
Contents