Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)

108 Magánjogi Döntvénytár. vetkezik, hogy hozomány az az ingó vagy ingatlan vagyon, amit a nő vagy pedig reá való tekintettel más, a nőnek a házassági terhekhez való hozzájárulása gyanánt a férjnek haszonélvezetül átad. (Kúria 1933. máj. 12. P. III. 2669/1933. sz.) Indokok : (. . . Mint a fejben I. és II. alatt. . .) A peres felek között folyamatban levő ebben a perben is ez a jogszabály talál alkalmazást annál is inkább, mert a Ht. 99. §-án alapuló határozatával a bontóper bírósága megengedte a peres feleknek a különélést és már ezért is jogos a felperesnek az a kívánsága, hogy a különélésre megkívántató eszközök a rendelkezésére álljanak. Annak az elbírálásánál, hogy a felperes részére mely ingó­kat lehet megélhetése céljából nélkülözhetetleneknek tekinteni nemcsak azoknak feltétlen nélkülözhetetlensége, hanem az is figyelembe jön, hogy milyenek a peres feleknek az életviszonyai, mert az életviszonyok folytán és ezek között oly ingók is nél­külözhetetleneknek jelentkeznek, amelyek más életviszonyok között élőknél nem azok. (. . . Mint a fejben . . .) A hozomány ennek a természetének ellene mond az alperes eló'adásában foglalt az a tény, hogy felperes az aranyakat és az értékpapírokat ó'rizetbe adta át neki. Ebbó'l ugyanis az követ­kezik, hogy a felperes az ingókat nem használatul, hanem csak kezelés végett adta át, s ennek felel meg az alperes által állított az a tény is, hogy a megjelölt ingókat mint közöseket'őrizte. Ennek további következménye az is, hogy a felperes az ingók kezelésére adott megbízását az alperestől megvonhatta, amit a kereset beadásával megtörténtnek kell tartani, és ennek ered­ményében helyes a fellebbezési bíróság ítélel ének az a döntése, amellyel az alperest az aranypénzek és értékpapírok kiadására kötelezte. = Ad III. : L. az előző esetet. 113. /. A vétlenül okozott kárért való felelősségre vonatkozó jogszabályok alkalmazásáról nem lehet olyan esetben szó, amidőn a felelőssé tenni kívánt fél eljárásában a jogellenesség nincs meg. — 77. Nem terheli kártérítési felelősség az orvost azért a káros eredményért, amely nem műhibának a következménye, vagyis ha az nem arra vezet-

Next

/
Thumbnails
Contents