Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXVI. kötet (Budapest, 1934)

64 Magánjogi Döntvénytár. adat arra sem, hogy a megtörtént visszaélések csak a kellő felügyelet elmulasztása miatt következhettek be. Maga a felperes, is azt adja ugyanis eló', hogy a m. kir. honvédelmi minisztériumnál nem az X. alezredes által elfogadott engedményezés, hanem a győri II. sz. tüzérosztály részére vállalt szállítás alkalmából tudakozódott, egyebekben pedig a nem vitás tényállás szerint az engedményezésre vonatkozó iratok hivatalos iktatószámot nem nyertek, s az iratoknál, számadásoknál nem szerepelhettek. Az alperes részére, tehát a lehetőség sem állott fenn, hogy a felügyelet gyakorlása közben az X. és Y. által elkövetett, itt szóbanforgó visszaéléseket felderítse, és így azok a kellő felügyelet mellett is bekövetkezhettek. Ezzel ellentétben a felperesnek, mint olyannak, aki N.-től igen nagy összegű követelést kívánt engedmény útján megszerezni, a kellő gondosság kifejtése mellett meg kellett volna győződnie azoknak a szabályoknak tartalmáról, melyek mérvadók voltak abban a kérdésben, hogy keletkezhetett-e a fennforgó esetben a kir. kincstár terhére kötelezettség, s ha ennek eleget tett volna, nem kerülhette volna el figyelmét, hogy ebben az esetben a csapatparancsnok jogkörének szembeötlő túlhágásáról van szó. A gondatlanság a kár bekövetkezésénél tehát éppen a felperest terheli. Nincs végül alapja annak sem, hogy arra való tekintettel, mert az alperessel szemben a most tárgyalt okokból a vétkesség meg nem állapítható, a vétlenül okozott kárért való felelősség szabályai szerint azért köteleztessék az alperes kártérítés fizetésére, mert ezt a fennforgó körülmények, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyai indokolttá teszik. Az a körülmény ugyanis, hogy az állandó bírói gyakorlat a kir. kincstár felelősségét azokért a károkért, melyeket hivatalnokai a hatáskörükhöz tartozó hivatalos eljárásban vagy a rájuk ruházott hivatalos hatalom felhasználásával jogellenesen okoznak, megállapítja, éppen abban találja magyarázatát, hogy egyfelől az állami rend szabályai kényszerítőleg utalják az egyeseket arra, hogy ügyeiket, illetve ügyleteiket az állam alkalmazottaival bonyolítsák le, másfelől az egyes az állammal szemben mint gazdaságilag össze sem hasonlíthatóan gyengébb fél áll szemben. Amennyiben tehát a fentebb kifejtettek szerint már arra az álláspontra kellett helyezkedni, hogy a kir. kincstárt a vétlen felelősség szabályai szerint kártérítési kötelezettség nem terheli, eldöntést nyert az is, hogy nem terheli ez a kötelezettség azon az alapon sem, hogy ezt a fennforgó körülmények, különösen a felek vagyoni viszonyai indokolttá teszik.