Szaladits Károly (szerk.): Magánjogi döntvénytár XXIV. kötet (Budapest, 1932)
46 Magánjogi Döntvénytár. vagyon jövedelme az özvegy illó eltartására elegendő, aminek megállapításánál figyelembe jön az özvegy sa]át vagyonának jövedelme is. —II. Az a körülmény, hogy az örökhagyó végrendeletében az egész hagyatékra kiterjedő haszonélvezetet rendelt az özvegy javára, nem akadálya annak, hogy a felperesek kötelesrészüknek az özvegyi ]og alól való mentesítését a megszorítás jogánál fogva követelJiessék- (Kúria 1931. jan. 21. P. I. 4724/1929. sz.) Indokok : Az a jogszabály ugyanis, amelynél fogva a lemenő örökösöknek jogában áll az özvegy özvegyi haszonélvezetét az illő eltartás mértékére, vagyis az özvegyi jog legkisebb törvényes mértékére korlátozni, alkalmazást nyer a kötelesrész érvényesítése esetében is. Ehhez képest (. . . Mint a fejben I. és II. alatt . . .), mert jogszabály, hogy az örökhagyó a kötelesrészt terhelő intézkedést joghatályosan nem tehet. A megszorítási jog érvényesítésének nem áll útjában az alperesek által a per során felhozott az a tény sem, amely szerint a felperesek úgy az 1919. március hó 19-én tartott hagyatéki tárgyaláson, mint az utóbb a kötelesrész érvényesítése iránt indított per befejezése után lefolytatott hagyatéki tárgyalás alkalmával elismerték az özvegynek az egész hagyatékra kitérj edőleg özvegyi haszonélvezeti jogát. Az ily elismerés ugyanis kifejezett lemondás hiányában nem foglal magában a megszorítás jogáról való lemondást, mert a lemenőtől függ az, hogy később mikor kíván a megszorítás jogával élni, amely esetben az özvegyi haszonélvezet korlátozása úgyis csak a jövőre vonatkozóan hatályos. Arról sem lehet tehát szó, hogy az örökösök a hagyatéki tárgyaláson az özvegyi jogot véglegesen rendezték. A megszorítás jogának érvényesítése esetében csak a megszorított özvegyi jog mért ékére vonatkozóan korábbanlétrejött egyesség jön tekint étbe. = L. az előző esetet. 56. I. Az adós az engedményessel szemben mindazt a kifogást megteheti, amit az engedményezővel szemben felhozhatna. —77. Ez a szabály ingatlanjelzáloggal biztosított követelésre is áll. Tényállás : Alperesek abból a célból, hogy a S. részvénytársaság B. Lajosnak hitelre árut szállítson, aláírtak egy «kötelezvény»-nek címzett